Szolnoki polgármester: a város felkészült a védekezésre

2020. március 11. 17:22

A tervezett rendezvényeket (beleértve a színházi előadásokat) nem tartják meg, a sportesemények zártkörűek lesznek, illetve elmaradnak – mondta el Szalay Ferenc.

2020. március 11. 17:22

Felkészült a koronavírus elleni védekezésre, a kormány előírásainak megfelelően, Szolnok. A Béres Gyógyszergyár Zrt. jóvoltából pedig vitaminokkal támogatják a bentlakásos idősotthonok lakóit és a nappali ellátásban részesülőket a városban – közölte a település polgármestere szerdán sajtótájékoztatón. Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) elmondta: a bentlakásos idősotthonok lakóinak Béres-cseppet, a nappali ellátásban részesülőknek magnézium- és C-vitamin-tartalmú készítményt biztosítanak három hónapra.

Hozzátette: a tervezett rendezvényeket (beleértve a színházi előadásokat) nem tartják meg, a sportesemények zártkörűek lesznek, illetve elmaradnak. A Debreceni Egyetem szolnoki campusa is bezár, távoktatás lesz holnaptól – közölte. Hangsúlyozta: minden bölcsőde, óvoda és iskola megkapja az ezüstkolloid tartalmú fertőtlenítőszert, amely egy évre szóló biztonságot jelent a kezelt felületeken. Ezen kívül a fokozott tisztaság biztosításához szükséges fertőtlenítő- és takarítószereket is biztosítja a város – fűzte hozzá, megjegyezve: a fertőtlenítés folyamatos az autóbuszokon is.

Szalay Ferenc kiemelte: pénzügyi probléma esetén a jegyzőhöz kell fordulni és a város vezetése helyt fog állni ezekben az ügyekben. Versitz Éva, a szolnoki polgármesteri hivatal humán igazgatója a sajtótájékoztatón kérte a kórházakban és a bentlakásos intézményekben elrendelt látogatási tilalom betartását. Hozzátette: az önkormányzati intézményeknél, cégeknél biztosítják a munkatársaknak a fertőtlenítőszereket. A kormány előírásait a városban maximálisan betartják – emelte ki. A sajtótájékoztatón részt vettek Szolnok alpolgármesterei is: Fejér Andor (Fidesz-KDNP), Győrfi Mihály (MSZP) és Miskolci László (DK).

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. március 11. 19:43
A 2 utóbbi al polgármester!
BőröndÖdön
2020. március 11. 18:47
Pártunk és Kormányunk teszi a dolgát...:)
Berecskereki
2020. március 11. 17:52
Koronavírus: melyik maszk véd és melyik haszontalan? https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/koronavirus-melyik-maszk-ved-es-melyik-haszontalan/ktfef0j
Berecskereki
2020. március 11. 17:46
Karácsony Gergely elmehet Szolnokra tapasztalatcserére, a facebookozás helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!