Müller Cecília bejelentette, hogy immáron 408 fő az igazolt fertőzöttek száma, és további két idős ember halt meg.
„Számítanunk kell arra, hogy a közeljövőben egyre többen fertőződnek majd meg. Ezért egyre több a laboratóriumi vizsgálatok száma is, hiszen folyamatosan folyik a kontakt kutatás” – tájékoztatott a tisztifőorvos, majd hozzátette:
az országban minden laboratórium működik éjjel-nappal.
A fertőzöttek nagy része (80%-a) enyhe tüneteket produkál. De közismert, hogy az idős korosztály, valamint a krónikus betegségben szenvedők körében nagyobb a kockázat. A tisztifőorvos elmondta: egy Csongrád megyei idősotthonban is felütötte a fejét a vírus, több lakónak is pozitív lett a tesztje. Az otthon dolgozóit is tesztelték, de közülük senki sem lett beteg.
„A tünetek nagyon hasonlóak az influenzáéhoz. Ha valaki tüneteket tapasztal magán, ne hezitáljon szólni a háziorvosának. Amennyiben felmerül a gyanú, minden esetben elvégezzük a laboratóriumi vizsgálatot” – emelte ki a Müller Cecília.