A közlemény szerint a támogatásokat kezelő Magyar Államkincstár a kifizetések meggyorsításával is hozzá akar járulni a koronavírus okozta negatív ágazati hatások kezeléséhez. Nagy István emlékeztetett, hogy mindezidáig – a 2019. évi kérelmekhez kapcsolódóan – a területalapú közvetlen támogatások és az átmeneti nemzeti támogatások keretében már 347 milliárd forint jogos támogatáshoz jutottak hozzá a termelők. Az adminisztratív és helyszíni ellenőrzések lezárulta után pedig lehetőség nyílt az egyes jogcímeket érintően a végfizetés előkészítésére.
Hozzátette: a szükséges kontrollfolyamatok lezárását követően a Magyar Államkincstár megkezdi a Vidékfejlesztési Program keretében működő, területhez kötött jogcímek – mint például agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodást segítő támogatás – kifizetését. Már csütörtökön agrár-környezetgazdálkodás jogcímen közel 7300 ügyfélnél 8,76 milliárd forintot folyósítanak. Április elejétől a közvetlen támogatásokra vonatkozó utalásokra is lehet számítani, ennek keretében a területalapú támogatást, a zöldítést vagy a termeléshez kötött támogatásokat folyósítják folyamatosan.