Költségvetési Tanács: A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek

2020. március 24. 10:08

A kormány időben hozta meg ezeket a fontos gazdasági lépéseket – jelentette ki Kovács Árpád.

2020. március 24. 10:08

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései is életet mentenek a koronavírus-járvány idején – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kovács Árpád hangsúlyozta, hogy egy család munkája, biztos megélhetése legalább olyan fontos kérdés, mint a járványügyi biztonsága. Tehát más lehetősége egy magára valamit is adó országnak nincs, mint ezeket az intézkedéseket megtenni, akkor is ha ezek áldozatokat követelnek, esetleg fejlesztési programok átírását jelentik vagy adott esetben adósságnövekedést idéznek elő – fogalmazott.

Hozzátette, az intézkedéseknek lesz költségvetési hatása, ami vállalható, ugyanakkor nem kétséges, hogy az ország adósságállománya – ami a GDP arányában tavaly a 60 százalék felé mozdult el – változni fog. „De hát időt nyerünk, s lehetőséget teremtünk arra, hogy éljünk és működjön az ország” – hangsúlyozta. Kovács Árpád arról is beszélt a rádióban, hogy a kormány időben hozta meg ezeket a fontos gazdasági lépéseket. A járványt egy sor ágazat megszenvedi, de vannak olyanok is, amelyek viszont a nyertesei közé tartozhatnak. Ezek között megemlítette a telekommunikációs területet, amelyen belül az információs szolgáltatások és a távmunka most kiemelt figyelmet kap.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!