Felhatalmazási törvény: hétpárti egyeztetést akar az ellenzék

2020. március 21. 16:27

Az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülés előtt legyen egy valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló egyeztetés a kormánnyal a felhatalmazási törvényről.

2020. március 21. 16:27

Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról.

A Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Tóth Bertalan (MSZP) által aláírt, szombaton az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülés előtt legyen egy valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló egyeztetés a kormánnyal a felhatalmazási törvényről.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges. A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

(MTI)

Összesen 244 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csaszics
2020. március 22. 13:34
Javaslom a képviselői díjak 50%-os csökkentését! Ezt a kört ki lehetne terjeszteni a nagyvállalatok, intézmények stb. vezetőire. Az így képezett alapot fel lehetne használni a járvány elleni védekezésre, vagy az egészségügyi dolgozók berkiegeszitésére. Így az ellenzék is elmondhatná, hogy hozzájárult közös dolgainkhoz! Más módon el sem tudom képzelni az ellenzék közreműködését!
Magnólia
2020. március 22. 11:23
Aztán minek a hétpárti egyeztetésnek nevezett bohóckodás, amiből öt nem fogja megszavazni a "tejhatalmat". Húzzátok csak húzzátok, de jön még kutyára dér. Szar, aljas senkik vagytok, itt olvastam valahol de egyetértek vele, tekeredjen össze a beletek.
brabant89
2020. március 22. 09:57
Orbánnak nem teljhatalmat, hanem lófaszt a seggébe.
barnabibambi
2020. március 22. 06:59
Az abszolút hatalom rendkívül veszéjes fegyver ,rosz kezekben.Látva a kormány hebehurgya döntéseit,az a meglátásom hogy nem szabad ezt az eszközt a kezükbe adni.Szakértő kormányra van most szükség nem kóklerekre és teljhatalommal felruházott hülyékre.Nézzétek mi van Olaszországban,nem tudják uralni a helyzetet,nem azért mert nincsenek törvényeik! Azért mert rosz döntések sorozatát hozták,ennek a következményei katasztrófálisak.Most már arra kényszerültek hogy a "spárta módszert" alkalmazzák , tehát kortól függően már nem kerülnek emberek intenzív osztályra ha nem hagyják őket meghalni.Vettétek magyar nyuggerek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!