A pedagógus-szakszervezetek felfüggesztik a sztrájktárgyalásokat

2020. március 18. 12:12

Bíznak benne, hogy a veszélyhelyzet elmúltával az oktatási dolgozók is megkapják végre a méltó erkölcsi és anyagi elismerést – írták.

2020. március 18. 12:12

A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint most a koronavírus-járvány megfékezése a fő feladat, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumával megkezdett sztrájktárgyalásokat határozatlan időre felfüggesztik. Az érdekvédelmi tömörülések szerdai, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint bár az oktatásban dolgozók helyzete az elmúlt években sok szempontból és elfogadhatatlan módon a mélypontjára jutott, a két pedagógus-szakszervezet most mégis arra koncentrál, hogy közreműködjön a koronavírus-járvány terjedésének lassításában, ezért is állt ki az elmúlt napokban határozottan az oktatási intézmények mielőbbi bezárása mellett.

Kiemelték: a pedagógusok minden tudásukat arra használják, hogy működtessék az oktatásban elrendelt új munkarendet. A tanárok kreativitását mutatja, hogy a közösségi oldalakon egymást segítő csoportok alakulnak, módszereket osztanak meg, hiszen egyik napról a másikra kell felkészülniük a digitális oktatásra. A társadalom is összefogott: digitális eszközöket ajánlanak fel cégek, mások tudásukat kamatoztatnák az internetes oktatásban – írták.

A PSZ és a PDSZ egyaránt azt reméli, a kormány számára ebben a helyzetben ismét egyértelművé válik, hogy a pedagógusok, az őket képviselő szakszervezetek a társadalom, a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből emelték fel eddig is hangjukat. Hivatásszeretetük és felelősségtudatuk megkérdőjelezhetetlen – írták. A két szakszervezet bízik abban is, hogy a koronavírus elleni közös és sikeresen megvívott küzdelem után a közszolgálat egésze, ezen belül az oktatási dolgozók is megkapják végre a méltó erkölcsi és anyagi elismerést – olvasható közleményükben.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
citizen12
2020. március 18. 13:44
Most valóban ennek van itt az ideje. Respect nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!