Kunhalmi Ágnes szerint a „cigány-kártyát” mindig előhúzza a jobboldal, amikor bűnbakot és ellenségképet kell keresni. A szocialista politikus szerint a legnagyobb tragédia, hogy „a Fidesz egyszerre uralja a cigányellenes retorikát és ugyanakkor uralja azt is, hogy közmunkát ad nekik, ezzel pedig megosztja a magyar cigányságot, ugyanúgy, ahogy a magyar zsidóságot is”.
Donáth Anna annyiban módosította Tordai Bence felvetését, hogy szerinte „a roma nem az új migráns, hanem a migráns volt az éppen aktuális új roma”. A Momentum EP-képviselője szerint „a magyar mentalitás gyökere, hogy egyfajta tükörképet lát a magyar cigányságban, amihez képest a magyar az jó, becsületes és dolgozik”. Donáth úgy folytatta, hogy megint ráült a hétköznapi ember egzisztenciális frusztráltságából adódó igazságérzetére, miközben csak a lényegről nem beszél.