Romákat inspiráló példaképekre van szükség

2020. február 27. 00:02

Rontó Renáta Taktaharkányból indult, jelenleg az ELTE ÁJK politikatudományi doktorandusza, illetve az MCC Roma tehetség programjának résztvevője. Az álmok fontosságáról és a cigány identitás kihívásairól is mesélt lapunknak.

2020. február 27. 00:02
null
Constantinovits Milán

Rontó Renáta Taktaharkányban nevelkedett rendezett körülmények között. „A gyermekkoromra idilli álomképként tekintek vissza, hiszen a szüleim mindent megtettek azért, hogy megfelelő életet biztosítsanak nekünk.” Ilyen motiváló szülői háttérrel magától értetődött, hogy tovább fog tanulni. A családja támogatta abban, hogy később eljuthasson Budapestre. Testvérei útja is hasonló: húga kétdiplomás tanár lett, öccse a Miskolci Egyetemen végzett, legkisebb testvérei még tanulnak.

Hogyan jött az ELTE, illetve a politikatudományok? „Első körben nem vettek fel a Miskolci Egyetemre, de nem adtam fel. Szerencsen elvégeztem egy OKJ-s képzést, és közben meghatározó élmény ért: parlamenti látogatáson vehettem részt, amelynek során eldöntöttem, hogy egyszer ott szeretnék dolgozni. Megérintett a hely szelleme, történelmi hangulata. Innentől kezdve tudatosan kerestem a lehetőséget, hogy odakerülhessek.” Jelentkezett a Budapesti Corvinus Egyetem igazgatásszervező szakára, majd közigazgatási mesterszakon folytatta tanulmányait. Jelenleg az ELTE Politikatudományi Doktori Iskolájának doktorandusza Stumpf István volt alkotmánybíró, egyetemi tanár témavezetésével.

Arról, hogy miként fogadják manapság a szülőfalujában, azt mondja: „Taktaharkányban köztiszteletben álló család voltunk mindig is, így a mai napig nagy örömmel fogadnak, amikor hazatérek. Szeretnek, és éreztetik, hogy büszkék rám. Azt hiszem, elmondhatom, hogy példaként jelenünk meg a helyi közösség számára, amire igyekszünk is rászolgálni. Nem szakadtam el a szülőfalumtól, a mai napig hazalátogatok.” Azzal a hiedelemmel kapcsolatban, hogy a szegénysorból kitörő cigányokat kiveti a saját környezetük, így fogalmaz: „Ez olyan sztereotípia, amelyet egyáltalán nem tapasztaltam. Azzal szembesültem, hogy sokkal inkább tisztelet övezi azokat a romaság körében, akik eredményeket érnek el.” Rontó Renáta szerint az ehhez hasonló életutakhoz kiemelten fontos a támogató környezet, és ez nem feltétlenül pénzügyi támogatást jelent. Nagy szerepe van az álmok, majd a célok megfogalmazásának, valamint fontos, hogy legyenek példaképek is, olyanok, akik inspirálni és motiválni tudják a közösség minden tagját. „De mindenek- előtt mérhetetlen kitartásra és szorgalomra van szükség.”

Vajon az iskolának milyen szerepe van ebben a folyamatban? Renáta úgy véli: a megfelelő oktatás, a tanulás lehet a kulcsa a roma közösség előrejutásának, így az iskoláknak kiemelt szerepük van a felemelkedésben. „Elhivatott tanárokra és szorgalmas diákokra van szükség ahhoz, hogy minél több diplomás vagy épp szakmunkás kerülhessen ki közülünk. Mindezek mellett szükség van a diákok széles körű tájékoztatására is a továbbtanulási lehetőségekről és az ösztöndíjakról.”

Mindenekelőtt mérhetetlen kitartásra és szorgalomra van szükség
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!