Rétvári: A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet

2020. február 14. 08:47

A pénz csak ideiglenes megoldás lenne, a megfelelő képzéseknek köszönhetően viszont jobb elhelyezkedési lehetőségük, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek – hangsúlyozta az államtitkár.

2020. február 14. 08:47

A felpereseket képviselő alapítvány csak a pénz irányába tolná a gyöngyöspatai ügyet, pedig nem ez szolgálja a legjobban az érintettek érdekeit – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán. A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot. Rétvári Bence szerint – mivel a bíróság alacsonyabb szintű képzést állapított meg – a kártérítést oktatás formájában kell nyújtani. A pénz csak ideiglenes megoldás lenne, a megfelelő képzéseknek köszönhetően viszont jobb elhelyezkedési lehetőségük, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a 62 felperes közül mindössze 16-an szereztek középfokú végzettséget. Az államtitkár elmondta: minél hamarabb meg kell oldani az ügyet, ezért az alperesek, azaz a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához. Ha ezt a Kúria nem fogadja el, csak ősszel születhet döntés az ügyben. Az állam január végén levelet küldött az érintetteknek is, amelyben egyeztetést kezdeményez a természetbeni kártérítés lehetőségeiről, erre azonban eddig nem érkeztek válaszok – tette hozzá.

Rétvári Bence úgy vélekedett, hogy a felpereseket képviselő alapítvány több helyen is hasonló perekkel próbál pénzt kicsikarni. A céljuk nem az, hogy minden esetben segítsenek a roma származásúaknak, hiszen – mint az államtitkár mondta – az alapításkor kimondták, hogy minél több pert szeretnének indítani, és azokat nemzetközi bírói fórumokra eljuttatni. Ennek célja Magyarország lejáratása – értékelt az államtitkár.

Hozzátette: az alapítvány Soros-szervezetektől kapja a forrásai 80-90 százalékát. Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy az iskola jog és kötelezettség. Az államnak kötelessége az oktatást megkülönböztetés nélkül nyújtani, a diákoknak viszont tankötelezettségük van. A bíróság ennek ellenére nem tért ki arra, hogy egyes diákoknak száz óra hiányzása volt, a kártérítést nekik is megítélték – mondta az államtitkár.

(MTI)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lemez
2020. február 14. 10:36
Akkor kezdjük újra.Ezelőtt tízenhét éve,az olyan gyerekeket,akik miatt a többi nem tudott tanulni,másik osztályba tették.Milyen hátrány érte őket,milyen jogcimen fogadta be a biróság a feljelentést..
szajnyalogatoviktor
2020. február 14. 10:32
minden normalis ember ha a fideszmaffiaval szemben all akkor igy cselekedne.. lattuk mar farkas florit ahogy ellopta a romak milliardjait, lattuk a fideSS-es helyi kiskiralyokat, ahogy ellopjak az EU-s penzeket mikozben olajoskannak korul bohockodtattak a ciganyokat.
lemez
2020. február 14. 10:12
Mikor 2003-ban Magyar Bálint bevezette az új NAT-ot,a pedagógusok miért nem tiltakoztak,hogy az ilyen népességcsoporban nem lehet bevezetni.2017-ben a sorosisták jöttek rá,hogy ,de hogyan,hogy a többséget szegregálták,mert azok vitték el más városokba gyermekeiket,biztonságuk érdekében.Ja,nem a kissebségséget szegregálták mert ott maradhattak?
kunfia2
2020. február 14. 09:19
"önkormányzat közös jogi képviselője" Ő gondolom,ingyen,csak felebaráti szeretetből képviseli az önkormányzatot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!