Milyen irányzatok jellemzik a magyar politikai gondolkodást?

Balázs Zoltán és Molnár Csaba Irányzatok a magyar politikai gondolkodásban című közös könyvét mutatták be az MTA Humán Tudományok Kutatóházában. Az eseményen a két szerzőn túl – akik nem mentek házon kívülre, lévén mindketten az immáron MTA-előtag nélküli TK Politikatudományi Intézetnél dolgoznak – Kiss Viktor és Mándi Tibor vett részt, mint az elkészült műről véleményt formáló, meghívott vendégek. Nem teljesen véletlenül: Kiss Viktor könyvét ugyanis éppenséggel Balázs Zoltán mutatta be két évvel ezelőtt. Ennek megfelelően a két részre osztott eseményt ők nyitották meg.

Kiss Viktor felszólalásában úgy fogalmazott: az elkészült mű egy iránytű, ami felidézi a múltat, de felszólítás is egyben, ami bemutatja egy kiveszendő állatfaj életét, „attenborough-i értelemben”. Egy olyan bátor próbálkozásnak nevezte a kötetet, ami egyszerre jeleníti meg a múltat és jelent, de egyben azt is kijelenti, hogy az, ami elkezdődött több mint száz éve, nem ért véget korábban, hanem csak a napjainkban látszik véget érni.

Az elmúlt 30-40-50 évben Kiss Viktor szerint megteremtődött egy szellemi kánon, ami segített a szerzőknek az irányzatonként kialakított kép megalkotása során. Úgy látja: a könyv azt is bebizonyította, hogy manapság nem kell sok időt évszázadokat várni arra, hogy valaki bekerüljön egy ilyen kánonba. A mű előnyének tartotta azt, hogy súlyoz,

Ebből kifolyólag egyetértett a '20-'30-as évek szociáldemokráciájának tárgyalásával: szerinte az éppen annyit ér, amennyi helyet a könyvben kapott. A jelenbe való kikacsintásként arról beszélt ennek kapcsán, hogy a mai baloldal téved, ha ennek politikai örökségét vallja magáénak: szinte biztosnak érzi azt, hogy aki most ott gyökereket keres, az biztosan nem fog „elméleti bombákat” találni.

A magyar belpolitikáról szólva Kiss Viktor megállapította: részközösségek vannak a politikai életben, ezek természetesen reflektálnak egymásra, de az leginkább a saját szellemi terüknek szól, nem pedig a többinek. A politikai eszmetörténet fogalmát ő úgy határozta meg, hogy ez az, amire úgy tekintenek, mint ami a politikai élethez kell, de nem azonos a politológiával, ideológiával, a politikusok, a politikai aktorok megszólalásaival, de olyan tevékenység, ami nélkül nincs politikai aktívum és cselekvés és nincsenek politológusok. Ő arra jött rá a könyv olvasása közben – vallott személyes érzéséről  – hogy

Úgy fogalmazott: a politikai gondolkodás rádöbbentett minket, hogy mennyire kellene a normális politizálás, és arra is, hogy mennyire megy nekünk a politikai gondolkodás. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy „szerencsére ez még működik”, de azt is érzi, hogy az elmúlt 15 év alatt a kihalás szélére került. Ebben nem tette különbséget „a kiüresedő balliberális” vagy az orbáni oldal között, szerinte mindkét oldalon a politikai gondolkodás „instrumentalizálódott”, elvált az eszmetörténetről.

Ennek  egyik látványos fokmérője az, hogy ha megnézi valaki, honnan indultak politikai vitaműsorok a '90-es években, és hol vannak jelenleg (említette a Kálmán Olga-féle Egyenes Beszédet). Szerint

Mándi Tibor egy önvallomással kezdte: először nem érezte azt, hogy ez a könyv a kompetenciája lenne, mivel ő egyetemes politikatörténetet kutat, nem magyart. A könyvről mindezek ellenére lettek gondolatai: arról beszélt, hogy a könyv módszertanilag nem teszi le voksát az all star-megközelítés – hogy csak a legnagyobb neveket szemlézi – vagy a történeti – ami all-in megközelítést jelent – mellett. Szerinte a könyv egyik erénye, hogy a szerzők komplexen közelítik meg a témát. Megemlítette, hogy a felkérés tematikája után más is pánikot okozott: ez pedig a lábjegyzetek száma volt: a 708 darab, akár féloldalnyi lábjegyzettől kicsit elfehéredett.

Leo Strausst idézve („Az az igazság, hogy nincs igazság”) úgy vélte, a mű azért is komplex, mert egyszerre van egy straussi rejtett tanítása („nincs Isten”), azaz ezoterikus metatartalma, de egyúttal enciklopédikus is. Az is előnyére válik, hogy – a politikai mellett – gazdag irodalmi és kulturális kitekintés is van benne, főleg a liberalizmusnál (itt Balzac, Tolsztoj nevét emelte ki).

Ezután ismét Kiss Viktor következett, aki arról beszélt, a könyv kapcsán két jelző választana: első jelzője a korrekt volt, szerinte ugyanis a szerzők mindent kiegyensúlyozottan mutattak be (ezt később Mándi is megerősítette). A másik jelzője a tisztelet: alapból úgy véli, hogy

a liberális, a bal-, a konzervatív és a népi oldalon egyaránt, és szerinte egyik sem egyszerű a maga módján, és a szerzők az ezekben szereplők dilemmáit próbálják megragadni, megmutatni. Azt hozzátette: érzett azért különbségtételt, mégpedig a tiszteletreméltóság alapján. Megállapítása szerint amely politikai irányzat nem mutatja a tiszteletet a másik irányába, arról a szerzők is máshogy írtak. A jobboldali radikalizmus kapcsán ezt érezte – húzta alá. A kiadvány további lehetséges üzeneteiről szólva elmondta: a könyv az értelmiség és a politika viszonyáról szól, ebből következően szerinte a politikának tisztelnie kell az értelmiséget és az értelmiségnek a politikát.

A moderátor kérdésére, miszerint „nagyon jó az arányérzék” az egyes irányzatok között, de ez ösztönösen jött vagy volt valami irányelv, esetleg MTA-s sablon, Balázs Zoltán úgy válaszolt: mivel ez egy kísérleti könyv, a már meglévő szakirodalom sok mindent eldöntött, tehát ösztönről nem lehetett beszélni, de sablonról sem, csak kánon volt. Hozzátette: természetesen Bibót nem lehetett kihagyni, de ugyanígy érezte, hogy Lisztet, az egyik „legnagyobb európai szellemet” sem hagyhatja ki. Ő egyébként egy Tiziano-festményhez hasonlította az alkotási folyamat célját: fontos, hogy legyen üzenete, alakja. Rajta kell, hogy legyen V. Károly vagy VIII. Henrik is, de ugyanilyen fontos a sarokban megbúvó kiskutya nyakörve is – jellemezte az általa is írt kötetet a szerző. Molnár Csaba ehhez annyit tett hozzá:

ezért bukkanhat fel Bibó István a liberalizmusnál és a konzervativizmusnál egyaránt.

Mándi Tibor Orbán Viktorról is kérdezte a szerzőket. Ő ugyanis rákeresett Orbán Viktor nevére, ami némi meglepetésére csak kétszer szerepelt az igen vaskos szövegben. Feltette a kérdést: a könyv szerint Orbán politikai gondolkodóként nem jelentős? Balázs Zoltán igennel válaszolt a kérdésre: ő személy szerint nem tartja jelentős politikai gondolkodónak Orbán Viktort. Ez nem azt jelenti, hogy kormányfői beszédeit „nem lehet elhelyezni” a kánonban, de politikai gondolkodónként nem tartja jelentősnek. Molnár csak annyit fűzött hozzá, hogy az „orbáni holdudvarból” igen sok szerzővel foglalkoztak, és ezeken keresztül

Kiss Viktor a következőben két kérdést tette fel: az elsőben azt taglalta, hogy a baloldal azért van-e egy nagy fejezetben taglalva – alfejezetekkel – mert mindig egy blokkot alkottak, vagy azért, mert évtizedekig egy tömbként voltak erősek. Ezt – hogy a baloldal egy nagy tömbben van tárgyalva – Mándi Tibor is hasonlóan látja: ő is elismeri, hogy a baloldali tömb sokkal inkább egyben van, mint a konzervatív-jobboldali irányzatok. Kiss a másik kérdésében arra kereste választ, hogy az ökopolitika és feminizmus miért csak alig vagy egyáltalán nem szerepel a kiadvány lapjain. „Miért nem?” – kérdezte a szerzőket.

Balázs Zoltán erre úgy válaszolt röviden, hogy „nincs jó válasz”. Bővebben kifejtve úgy fogalmazott: mivel konzervatív, ezért ő a konzervatív érzékenységet jobban érzi, mint a balt. Szerinte több szempontból mindig rossz helyzetben volt a baloldal, a marxizmus miatt is az elmúlt 70-80 évben, és úgy véli, elsősorban Kiss Viktorék generációja az első olyan lehetősége a baloldalnak, hogy képes legyen itthon megformálni az önálló magyar baloldali gondolkodást. Ennek szerinte

A másik kérdésre adott válaszában megígérte: egy bővített változatban a feminizmus is szerepelni fog.

Molnár Csaba szerint arról is kell beszélni, hogy Magyarországon nagy hiány van feminista gondolkodóból, de hozzátette, hogy mást is ki kellett hagyni kapacitáshiány miatt. Kiss első kérdésére ő úgy fogalmazott: szerinte a jobboldal differenciáltabban működött az elmúlt évtizedek során, ezért részletesebb a taglalása, viszont a baloldali tömbben több részfejezettel éltek, a tömbösítés ellensúlyozására.