Ötszázan vettek részt a „Becsület napján”

2020. február 08. 18:53

Ugyanennyi ellentüntető jelenlétében zajlott a megemlékezés a Városmajorban.

2020. február 08. 18:53

„Becsület napja” elnevezéssel, azokra a katonákra és civilekre emlékeztek szélsőjobboldali szervezetek szombaton a budai Városmajorban, akik Budapest 1945-ös ostrománál február 11-én megkíséreltek kitörni a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból. A megemlékezést, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, a Légió Hungária és a Hungarian Hammerskins nevű szervezetek rendezték. A felszólalók, köztük a német Die Rechte képviselője a kitörésben részt vevő német és magyar katonák hősiességét méltatták. Néhány résztvevő második világháborús magyar vagy német, illetve ezekre emlékeztető egyenruhát öltött, a hangszórókból korabeli katonadalok szóltak.

Többen a Légió Hungária, a Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom lobogóit, illetve kelta keresztes, árpádsávos, magyar nemzeti zászlókat lengettek, a külföldi résztvevők a többi között a Vichy-Franciaország lobogóját és a német birodalmi zászló színeit megjelenítő színű lobogókat emeltek a magasba.

A demonstráció résztvevői a városmajori szabadtéri színpadtól alakzatban vonultak a parkban található első világháborús emlékműhöz. A tüntetés befejezéseként megkoszorúzták a kitörésben elhunytaknak erre az alkalomra felállított ideiglenes emlékművét, egy keresztre helyezett rohamsisakot. A rendezvény a magyar, illetve a német himnusszal ért véget, utóbbit szöveg nélkül játszották.

A megemlékezés ellen – ugyancsak mintegy ötszáz – antifasiszta tüntető tiltakozott. Ők dobolással, dudálással, sípolással a többi között a „nácik haza” és a „hazaárulók” rigmus skandálásával zavarták a beszédeket, a demonstráció felé „Undorító a másságotok” feliratú molinót feszítettek ki. Az ellentüntetők egy részét az Antifaschistische Aktion elnevezésű nemzetközi baloldali szervezet külföldi tagjai alkották. A tüntetőket és az ellentüntetőket vaskordon és rendőrsorfal is elválasztotta egymástól. A megemlékezés előtt egy ellentüntetőt kísértek ki a Becsület napi rendezvény helyszínéről. Az antifasiszta ellentüntetők egy kisebb csoportja ellendemonstrációjuk végén a kordonon kívüli területen, a Szilágyi Erzsébet fasornál szidalmazta azokat a járókelőket, akiket ruházatuk alapján a szélsőjobboldali demonstrációhoz kapcsolódó, úgynevezett Kitörés-emléktúra résztvevőinek véltek.

(MTI)

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. február 09. 17:06
Nem megy neked az, ahogy próbálsz a mások fejével gondolkodni, hiszen még a magyarul írók fejével sem tudsz!! A főparancsnokok személye azért fontos, mert ők döntöttek mindenről, akkor roszul. Valószínűleg a német parancsolgatott a magyarnak is, ahogy az akkori viszonyok között volt. Az SS-tábornokok nagy része nem katona, hanem belépett civil volt, aki csak az elkötelezettségében volt kiemelkedő. Taktikailag és katonai szempontból is lett volna jobb megoldás. Tompolt agyú vagy "vas" nélkül, ha érted!!!
Senki Alfonz
2020. február 09. 16:37
Ezért írtam, hogy a parancsnokok tömeggyilkosok. Erre a torkomnak ugrottak többen. Szó szerint ezt írtam: "Azért érdemes megnevezni a két gyilkos parancsnokot: Hindy Iván vezérezredes és Karl Pfeffer-Wildenbruch Obergruppenführer. Tömeggyilkos állatok, akik vágóhídra hajtották az alárendeltjeiket."
Bokros Birka
2020. február 09. 13:44
Antifasiszta a náthás kis faszomat, szélső baloldali vörös náci partizán horda. Ne tegyünk különbséget a diktatúrák párt hadseregei között. A nácik békeidőben 6-7 milliót embert irtottak állítólag, a kommunisták békeidőben állítólag 100 millió áldozattal rendelkeztek! Akkor mi ez a kettős mérce, egyik sem jobb a Deákné vásznánál. A mókásőrség most alakulgat a proletár diktatúra párt hadserege és Brüsszel hallgat mint nyuszi a fűben, bezzeg a magyar gárdánál be sem él az új Moszkva pofája!
csender
2020. február 09. 13:40
Bocs! Látom javítottál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!