Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

A pályaműveket március 30-áig várják.
Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak – jelentette be sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.
Boros Anita közölte: Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök című pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.

A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk.
A pályaműveket március 30-áig várják.
(MTI)