Őrsi érvelése azonban már ott sántít, hogy egy főállású polgármesterséggel összeférhetetlen pozícióból (felügyelőbizottsági elnökség) származó jövedelemről rendelkezett állítása szerint egy január 16-i ülésen. Összeférhetetlen pozícióból ugyanis nem származhat olyan keresménye, amely felett szabadon rendelkezhet. A törvény szerint a polgármesterre az önkormányzati képviselőre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni. Ezek a szabályok (Mötv. 37. szakasz 1. bekezdés) pedig világosan fogalmaznak: amennyiben felmerül az összeférhetetlenségi ok, akkor azt „az összeférhetetlenségi ok felmerülésétől számított harminc napon belül” meg kell szüntetni, méghozzá „összeférhetetlenségi ok alapjául szolgáló jogviszony” megszüntetésével. A megszüntetésnek tehát az a módja, hogy
vagy lemond a felügyelőbizottsági elnöki vagy polgármesteri pozíciójáról, vagy bármelyik tisztségét díjazás nélkül folytatja tovább
(például társadalmi megbízatásban), és nem az, hogy az összeférhetetlen tisztségből származó jövedelme felett rendelkezik, azt elosztogatja.
Őrsi 2019. december elseje óta a Főkert Zrt. felügyelőbizottsági elnöke. Állítása szerint azonban csupán január 16-án ajánlotta fel, hogy az összeférhetetlen pozícióból származó jövedelmét egy munkavállalónak adja. Megkérdeztük a polgármestert, hogy januárban vajon felvette-e mindkét pozíciója után a decemberi tiszteletdíját, és, ha igen, akkor visszafizette-e azt. Rákérdeztünk arra is, hogy a januári tiszteletdíját február elején – ígéretének megfelelően – valóban megkapta-e a FŐKERT Zrt. egyik munkása.
A polgármester helyett a II. kerületi Polgármesteri Hivatal Közösségi Kapcsolatok Igazgatója, Varga-Nagy Eszter válaszolt kérdésünkre: „Őrsi Gergely egyértelmű kérése volt, már az első ülés során, hogy dolgozzanak ki egy olyan megoldást, mely lehetőséget ad arra, hogy felajánlhassa a FEB-elnöki tiszteletdíját a FŐKERT ZRT. valamelyik fizikai munkása számára.
Ez a megoldási javaslat tudomásunk szerint még nem készült el, így majd akkor tudja átutalni a megfelelő módon és helyre, visszamenőlegesen is, ha ez elkészül.”