Gyárfás Tamás tagadta bűnösségét a Fenyő-gyilkosság büntetőperében

2020. február 11. 14:21

Az ügyészség azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével.

2020. február 11. 14:21

Tagadta bűnösségét Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető a Fenyő-gyilkosság büntetőperének első tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken kedden. Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti. Az ügyészség ebben az eljárásban azzal vádolja Gyárfás Tamást, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével. A vád szerint Portik Tamás meg is szervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Rohácot.

A Portik Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság és az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai négy halálos áldozatot követelő robbantás ügyében elrendelt perújítást kedden egyesítették a Gyárfás elleni eljárással, így már vádlott-társak, tetteiket ebben az eljárásban együtt fogják elbírálni. Gyárfás Tamást az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja mint felbujtót. A keddi tárgyaláson elkezdődött Gyárfás Tamás meghallgatása, amely a tervek szerint három napig is eltarthat. Gyárfás Tamás kijelentette: nincs mit beismernie, de örül, hogy végre tisztázhatja magát.

Gyárfás Tamás azt mondta, a vádirat indokolatlanul nagy teret szentel a közte és Fenyő János között kialakult ellentétnek, amely egyébként már jóval a gyilkosság előtt rendeződött, így az állítólagos felbujtásnak nem lehetett semmi indítéka, célja. A tavalyi előkészítő üléshez hasonlóan kedden is hangsúlyozta: a vitáit mindig nyíltan, érvekkel rendezte, sohasem erőszakkal; a vádirattal ellentétben sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást nem bízta meg soha semmivel. Beszélt arról is, hogy Portik Tamást a nemzetbiztonság küldte hozzá, hogy csapdát állítson neki. Portik Tamás a keddi tárgyalás elején – korábbi vallomásaihoz hasonlóan – tagadta bűnösségét, és azt emelte ki, hogy szerinte manipuláltak a perújítási eljárásban új bizonyítékként felhozott hangfelvételeket, amelyeken az ő és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók. Portik Tamás védője felvetette, hogy tisztázni kellene, pontosan mikor készültek a hangfelvételek, és szükség lehet az 1997 végén, illetve 1998-ban rögzített lehallgatási anyagokra, híváslistákra is.

Portik Tamás rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vett részt a tárgyalás első óráján, azután elszállították. Az ő meghallgatására később kerülhet sor. Az ő vallomása ugyancsak igénybe vehet majd egy napot, a védelem indítványozza hang-, illetve informatikus szakértő meghallgatását, továbbá szükség lehet újabb tanúk, köztük egy szlovákiai büntetés-végrehajtási intézetben őrzött férfi meghallgatására. A még az előkészítő ülésen ismertetett vád szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt. Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő János terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfás Tamásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában. Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás Tamás, hogy megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és legfőképp a Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, előbbi által rögzített hangfelvételekkel akarja bizonyítani a vádlott bűnösségét. Gyárfás Tamás ügyvédje még az előkészítő ülésen indítványozta a tanúkénti meghallgatását mások mellett Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének, Németh Péternek, a Népszava volt főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek, a Blikk volt főszerkesztőjének és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésznek, valamint kérte egyebek mellett a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.

(MTI)

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2020. február 12. 14:14
NEM TUDOM, Gyárfás bűnös, vagy sem. DE! SIKERES üzletember volt, az MÚSZ elnöke, a FINA aleln9ke. S öregségére ez lett belőle, s ha tényleg bűnösnek találják ama vádban, élete végéig börtönben lesz, nagy valószínűséggel. NEM vagyok kárörvendő, csak magamban elmélkedem.
Hóvirágcsempész
2020. február 12. 13:17
Felkészül : FARKAS FLÓRI !!!! Nagyon remélem ..... :-)))))))))))))
tailor
2020. február 11. 19:05
a Tasnádi úr mire föl kapta a hat milliót ? előre. meg utána még egyszer
renoman
2020. február 11. 15:52
Hogy eltűntek a haverok, Nap Kelte műsor vezetői, Mszp párt kelte állandó szereplői, Mazsihisz bérrettegői. Hol vagytok drága cimborák, szép elvtársak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!