Gulyás: Van elegendő szájmaszk az országban

2020. február 27. 11:37

Ha egy gyógyszertárban esetleg kifogyott a készlet, oda az operatív törzs fog minél hamarabb szállítani a maszkokból – szögezte le a miniszter.

2020. február 27. 11:37

Továbbra sincs koronavírus Magyarországon – erősítette meg a miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hozzátette: az éjszaka folyamán is vizsgáltak új mintákat, de mindegyikük negatívnak bizonyult. A miniszter a tegnap életbe lépetetett intézkedések közül kiemelte: a lakossági kérdések közül a karanténnal kapcsolatos kérdések érkeztek a legnagyobb számban. Ezzel kapcsolatban megismételte a tegnap elhangzottakat, miszerint a Szent László Kórházban alakították ki a karantén részleget, ahol jelenleg 18 fő tartózkodik. Hozzátette, hogy mindannyian jól vannak, tünet és panasz mentesek. Elmondta azt is, hogy őket csak két hét leteltével lehet majd kiengedni a karanténból, ha addig is tünetmentesek lesznek.

Gulyás Gergely elmondta, hogy Pintér Sándor belügyminiszter délután öt órakor fogadja a 6 parlamenti párt képviselőit és ad nekik tájékoztatást, illetve válaszol az esetleges kérdéseikre a koronavírussal kapcsolatban hozott intézkedéseket illetően. Míg itthon az operatív törzs ingyenes zöld számain lehet információhoz jutni a vírussal kapcsolatban, addig külföldön ezt a feladatot a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata látja el.

A miniszter a sajtóban megjelent információkra reagálva – miszerint nem érhetőek el kellő mennyiségben a maszkok – azt mondta:

egymillió-kétszázezer maszk áll rendelkezésre,

a büntetés-végrehajtási intézetek pedig napi huszonötezret gyártanak belőle. Hozzátette, hogy ennek ellenére előfordulhat, hogy van az országban olyan Gyógyszertár, ahol hiány lépett fel maszkból, de ebben az esetben az operatív törzs mihamarabb gondoskodik a készlet feltöltéséről. Gulyás Gergely elmondta azt is, hogy a hatékony megelőzés érdekében jelenleg közbeszerzés nélkül lehet az állami társaságoknak fertőtlenítő szereket és a védekezéshez szükséges eszközöket beszerezni.

Az európai helyzettel kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy február 25-i adat áll rendelkezésre, ami alapján Magyarország környezetéből Olaszországban fertőződtek meg a legtöbben, ott kedden 362 esetről tudtak. A miniszter hozzátette, hogy az Európai fertőzöttek között is van olyan, aki már meggyógyult, de nagyon lassú a betegség lefolyása. A pánik elkerülése érdekében felhívta rá a figyelmet, hogy a koronavírus az influenzánál magasabb halálozási rátával bír, ugyanakkor például egy daganatos megbetegedéshez képest elenyésző a halálozási rátája. Hangsúlyozta, hogy a vírus a legyengült szervezet esetében okozhat halált.

A kormány kiemelten kezeli a koronavírus kérdését

Gulyás Gergely koronavírussal kapcsolatos szavaira reagálva a kormányszóvivő leszögezte: „a kormány kiemelten kezeli a koronavírus kérdését”. Szentkirályi Alexandra felhívta rá a figyelmet, hogy bár jelenleg nem tudunk hazai megbetegedésről, nem zárható ki, hogy hozzánk is megérkezik a koronavírus. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „a járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van”.

Szentkirályi Alexandra a lakossági óvintézkedéseket sorolva elmondta: arra kérik az embereket, hogy ha tehetik ne utazzanak fertőzött területre, ha mégis így tennének akkor pedig mindenképpen regisztráljanak a konzuli szolgálatnál. Hozzátette, hogy azt is kérik, hogy ha valaki fertőzött területről érkezik haza, akkor ne menjen emberek közé és figyelje magán a tüneteket. Abban az esetben, ha ilyet észlel magán, azonnal hívja telefonon a háziorvosát vagy az operatív törzs valamely zöld számát. Hozzátette, hogy 

kiemelten fontosak az alapvető higiéniás előírások, mint az alapos és rendszeres kézmosás.

A kormányszóvivő úgy folytatta: „azt kérjük a szülőktől, hogy ne engedjék gyereküket az iskolába, amennyiben Észak-Olaszországban, vagy bármely más fertőzési gócpontban jártak”. Hozzátette, hogy ugyanezt kérik a középiskolában és a felsőoktatásban tanulóktól is. Hangsúlyozta, hogy ha felmerül a gyanú és beigazolódik, hogy valaki fertőzött, akkor működjön együtt a hatóságokkal. Itt kitért arra, hogy a sajtó együttműködésére is számít.

A börtön-kártérítések kifizetésének leállítása

A „börtönbiznisszel” kapcsolatban Gulyás Gergely örömét fejezte ki, hogy az országgyűlés megszavazta a börtön-kártérítések kifizetésének leállítását. Elmondta azt is, hogy az elfogadott jogszabály azt is rögzíti, hogy ha és amennyiben mégis kell kártérítést fizetni egy elítéltnek akkor azt az áldozatok részére lehessen kifizetni. A miniszter itt kitért arra, hogy a kormány tegnapi ülésén harminc milliárd forintot különített el a Belügyminisztérium számára ideiglenes büntetés-végrehajtási intézmények kialakítására. „A mobilbörtön intézménye Magyarországon kívül is ismert” – jelentette ki a miniszter hozzátéve, hogy ezzel lehet megoldani a börtönzsúfoltságot. Gulyás Gergely rámutatott, hogy míg 2013-ban a börtönök 143%-ban voltak kihasználva, ez az adat mára már csak 115%. Hozzátette, hogy a Belügyminisztérium ígéretre szerint a mostani plusz forrással 100% alá lehet vinni a börtönök zsúfoltságát. 

Tokiói olimpia

Abból indulunk ki hogy lesz olimpia” – jelentette ki a miniszter. Elmondta, hogy a kormány a Magyar Olimpiai Bizottság által kért feltételeket a felkészüléshez biztosítani fogja. Ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy az eddigi jelentős forrásokon túlmenően 462 millió forintot kap a MOB. Hozzátette, hogy a MOB-elnök 13 magyar érmet tartana reálisnak a tokiói olimpián.

Gulyás: a főpolgármester tartsa be ígéretét a 3-as metró klimatizálásáról!

A főpolgármester felelőssége, hogy betartsa ígéretét a 3-as metró klimatizálásáról – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely emlékeztetett: a Fidesz-frakció előterjesztett erről a kérdésről egy javaslatot, de a Fővárosi Közgyűlés többsége leszavazta. Ugyanakkor ha a főpolgármester a 3-as metró klimatizálására tett ígéretet a kampányban, az a minimum, hogy ezt az ígéretét valóra váltja – közölte.

Gulyás Gergely a Szabad Tér Színház ügyéről azt mondta: számukra az a megoldás elfogadható, amely Bán Teodórának is az. Van egy szakmai bizottsági javaslat, amely egyhangú volt, és a bizottság művész tagjainak hozzáértését, pártatlanságát az ellenzék részéről sem érte kritika – közölte. Hozzáfűzte: ezért a főpolgármesternek választ kell adnia, miért veszi semmibe ezt az egyértelmű véleményt.

(Mandiner, MTI)

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BossN
2020. február 27. 19:12
'a járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van' Lásd azt az idióta tanárt, aki Olaszországba vitte az osztályt kirándulni.
BőröndÖdön
2020. február 27. 18:30
Van,csak nem lehet kapni...:)
illiberator
2020. február 27. 17:22
1-2 millió szájmaszk nagyon kevés egy országnak, pláne, ha beszámoljuk, h 1 maszkot csak 1-2 napra lehet higienikusan használni. Ma voltam egy nagy munkavédelmi boltban, közölték jövő csütörtökön érdeklődjem.
Marcellina
2020. február 27. 16:37
Minek a szájmaszk, ha úgysem véd? Ha meg azért kell felvenni mert már beteg vagyok, akkor kifele nem fertőz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!