Vadkapitalizmus és médiaháborúk: vita a V4-ek sajtóviszonyairól

A Mathias Corvinus Collegium Budapest Lectures sorozata ezúttal a V4-ek médiahelyzetéről szervezett kerekasztal-beszélgetést a Budapest Music Centerben. Az eseményen meghívott előadó volt Lukaš Kovanda cseh közgazdász és újságíró, Łukasz Warzecha, a Do Rzeczy lengyel hetilap publicistája és Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgatója és hetilapjának főszerkesztője. 

A beszélgetésen tárgyalt kérdések között szerepelt, hogy

megvédheti-e egy ország sajtója nemzeti értékeit; része-e a média a politikának vagy csupán megfigyelője; illetve hogyan hatott a média privatizációja a sajtóviszonyokra?

Kovanda szerint a nyolcvanas évektől kezdve az utóbbi évtized első feléig a német és amerikai tőke építő tevékenységet végzett hazájában, támogatta a kommunistaellenes cseh médiát. Példaként idézte, hogy családja pusztán nyugati rokonaitól tudta meg, hogy mi történt Csernobilban, mert a csehszlovák média nem számolt be róla időben. Kovanda szerint a V4-ek médiája ma igenis összehasonlítható a nyugati médiával. A nyugati tőke megjelenése összességében hozott negatív jelenségeket is, de az előnyökből több volt.

Szalai Zoltán kifejtette, hogy Magyarországon a fenti folyamatnak két oldala volt: egyrészt hasonló volt a német, svájci és az amerikai tőke megjelenése a magyar médiában, mint az említett cseh példában, hiszen ők egy új tudást hoztak az akkori kornak megfelelő modern média készítéséről.

mely szerint muszáj fenntartani a hírek gyártását és a bevételt, így nem rúgták ki a régi kommunista szerkesztőket, hanem átvették őket. A médiaelitet nem lehetett egyik napról a másikra lecserélni, mivel nem volt forradalom – parafrazeálta Szalai Antall József híres mondatát. „A cégek bevételt akartak, céljuk a termelés folytatása volt.” Így a privatizáció titkos alkui és a bevételek optimalizálása pozícióban tartotta a kommunista, baloldali médiaelitet. Szintén felróható a nagy multi kiadóknak, hogy az internetes újságírásra való átállást elmulasztották, nem követték megfelelően az ezzel kapcsolatos piaci folyamatokat.

Warzecha arról beszélt, hogy Lengyelországban a rendszerváltást követően lecserélték a médiaelit egy részét: körülbelül 30 százalékra becsülte azon kommunista újságírók számát, akik helyükön maradtak. A kommunista médiaelit megmaradása tehát nem volt olyan hangsúlyos jelenség Lengyelországban, mint máshol. A lengyel újságíró felidézte, hogy tíz éven át írt egy az Axel Springer, majd később egy svájci cég által birtokolt lapba. Warzecha szerint ekkor főleg a baloldali média támadta őket, mert tudták, hogy külföldi tulajdonosaik miatt „nem függnek a helyi viszonyoktól”. 

A kérdésre, miszerint mennyire kiegyensúlyozott hazájuk médiája, Warzecha arról beszélt, hogy

és ez egészen az utóbbi évtizedig igaz volt Lengyelországra is. A média azóta még mindig kissé baloldali túlsúlyú, de sokkal inkább kiegyensúlyozott, a jobboldal megerősödött. A közmédia, melynek azonban szabadnak kellene lennie, túl kormánypárti, nem működik rendeltetésének megfelelően, „tűzfalként”. A köztévé és közrádió vezetőjét közvetlenül a politika választja, így komoly befolyást gyakorolnak. Warzecha nem nevezte egészséges sokszínűségnek, hogy a lengyel média kormánypárti és kormányellenes részre szakadt.

Szalai kifejtette, hogy a média hatalma a rendszerváltást követően nagy volt Magyarországot, az Antall-kormányt a közmédia is igazságtalanul kezelte, háborút vívott akkor a sajtó a kormánnyal, hiszen „a kiadványok 80-85 százaléka ellenzéki volt”. A „piaci” médiumokon túl, a közmédia is SZDSZ-közeli irányítás alatt volt. Hankiss Elemér bár intellektuálisan a magyar értelmiség jelentős alakja volt, akkoriban szélsőségesen liberális elveket vallott. Elfogultsága és a mögötte lévő liberális elit nyomása indította el a ’90-es évek nagy médiaháborúját,

A helyzet az utóbbi évtizedben változott meg, most már sokszínűbb a média, mint akkor volt. Bár Magyarországon a közmédia a kormánypárti véleményt tükrözi, és nem az ellenzékit, valamint a színvonala is hagy kívánni valót maga után, az érdeklődő olvasó rengeteg hírportálon, több tévén tájékozódhat a világ eseményeiről, különböző hetilapokat lehet venni, tehát igenis „van lehetőség a sokszínű tájékozódásra”. 

Warzecha kiemelte, hogy ha egyszer kormányváltás lesz Lengyelországban, ami hosszú távon elkerülhetetlen, akkor három lehetőség áll fenn: vagy visszanyeri valahogy a közmédia a megbízhatóság képét – ez szerinte nem valószínű –, vagy az új erők teljes tisztogatást tartanak a közmédiánál – ez valószínűbb –, vagy pedig privatizálják az egészet. Szalai szerint a közmédia vezetőit Magyarországon mindig leváltották az új kormányok, felidézte az elfogultan baloldali Nap TV esetét, amely a 2002-es szocialista győzelmet követően visszatért a képernyőre, miután az első Orbán-kormány felbontotta a közmédiával való szerződésüket. Kovanda hozzátette, hogy Csehországban jelenleg is zajlik politikusok részéről egy kísérlet a közmédia megkaparintására. 

A kérdésre, miszerint kinek a feladata megteremteni a szabad médiát, Warzecha azt felelte, hogy az újságírásnak eleve nincs jövője, mert

Ehhez kapcsolódik a nyomás, hogy mindenki elsőként akarja közölni a híreket, és ennek „a minőség látja kárát”. A lengyel újságíró azt javasolta a fiataloknak, hogy ne legyenek újságírók. 

Szalai ezzel szemben igenis javasolta, hogy menjenek a fiatalok újságírónak, mert szerinte a szakma „szórakoztató és értéket teremt”, továbbá az elérhető tartalmaknak manapság nincsen határa. A Mandiner hetilap főszerkesztője szerint a hírek piaci értéke csökken, hiszen sok az ingyenes tartalom az interneten. Problémaként emelte ki, hogy az emberek nem ellenőrzik a híreket több forrásból, és hogy az ingyenes lokális és minőségi tartalmak (hosszabb elemző cikkek, grafikonok, stb.) száma csökkent. Szalai negatív példaként említette a német közmédiát, mely nem számolt be hitelesen a mostani türingiai választásokról. Gondként utalt még a Facebook cenzúrájára, arra, hogy egyes tartalmakat a közösségi média-óriás elrejt az olvasók elől. Kovanda kiemelte az orosz álhírek és a Sputnik News szerepét, melyhez Warzecha hozzáfűzte, hogy ezeknek törvényi tiltása még veszélyesebb, hiszen „teljes irányítást” adna a politikusok kezébe afelett, hogy mi igaz és mi hamis.

Vitafotó: MCC