Bangóné: Nem működik a jobboldal családpolitikája

2020. február 25. 12:01

Az MSZP országgyűlési képviselője szerint a baloldali családpolitika ezzel szemben „komplexebben” kezeli a társadalmi problémákat.

2020. február 25. 12:01

A jobboldali család- és népesedéspolitika nem működik, az elmúlt hat év legrosszabb születésszámadatát sikerült 2019-ben produkálni – mondta a szocialista Bangóné Borbély Ildikó keddi sajtótájékoztatóján arra hivatkozva, hogy 89 200 gyermek született a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. Az MSZP országgyűlési képviselője hozzátette: 2014-ben kezdődött a családpolitika drasztikus átalakítása, aminek egyelőre annyi eredménye van, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lettek, a születésszám pedig csökken.

Bangóné Borbély Ildikó összegzése szerint a jobboldali családpolitika ideológiája abból áll, hogy „legyél házas, keress jól, vállalj legalább három gyermeket és akkor esetleg kapsz az államtól támogatást”. Bírálta, hogy mindeközben a kormány nem vesz tudomást olyan égető problémákról, mint a lakhatási válság, a kivándorlás, továbbá az egészségügy és az oktatás állapota. A baloldali családpolitika a helyzet megoldását komplexebben kezeli, nemcsak a már meglévő családokra fókuszál, hanem a fiatalok lakhatási problémáinak megoldásra is választ keres – ismertette. Megjegyezte, a 19-35 év közti korosztályból 885 ezer fiatal lakik még a szüleivel, számukra azonnal lakbértámogatást kellene bevezetni és bérlakásépítési programot kellene indítani.

Minden gyerek egyenlő és joga van az európai szintű oktatáshoz és egészségügyhöz - folytatta a politikus. Hozzátette: olyan fizetéseket kell biztosítani a magyar fiataloknak, amelyből itthon is meg tudnak élni, és nem kell kivándorolniuk. Megélhetést, megfizethető lakhatást, megfelelő színvonalú oktatást és egészségügyet kell biztosítani ahhoz, hogy külföldről hazacsábíthassák a fiatalokat - mondta Bangóné Borbély Ildikó, megjegyezve, hogy minden 10. szülőkorú magyar nő külföldön él, és minden 6. magyar gyerek most már külföldön születik.

A képviselő arra is reagált, hogy Novák Katalin a Facebook-oldalán posztolta, hogy a KSH adatai szerint 2011-ben 1,23 volt gyermekvállalási kedv, 2019-ben pedig 1,43. Bangóné Borbély Ildikó rámutatott, a matematika szabályai szerint mindkét adat 1 gyermeket jelent ezért a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak azt is posztolnia kellene, hogy az elmúlt 6 évben, illetve kormányzásuk alatt hány gyermekkel kevesebb született Magyarországon az előző évekhez képest.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2020. február 25. 12:32
javítva: a nők nem szülőképesek.
Berecskereki
2020. február 25. 12:30
Bangóné hiányzott a biológiai óráról, mert nem tudja, hogy bizonyos kor alatt, illetve felett a nők nem képesztessek. Mivel a társadalom öregszik, elöregszik ezért a születések számát a szülőképes nők létszámához kell viszonyítani. Ha ezt megteszi az ellenkezőjét tapasztalja amiről regél. Tudom! Egy patkányozótól ilyen széles látókör nem várható el.
NDAP1945
2020. február 25. 12:28
2018: 1.49 termékenységi ráta 2019: 1:43 termékenységi ráta A reformok működnek!!!! Hajrá Fidesz! Kell majd a hely az új honfoglalóknak. (Itt most nem a migránsokra gondolok, hanem azokra akiknek a kormány állandóan nyal, zsidók!!)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!