A polgári demokrácia halott
Ezt az interjút még 2019-ben készítettük a marxista filozófussal. Újraközlésünk apropója, hogy január 15-én szerdán délelőtt emléktáblát avatnak Tamás Gáspár Miklós halálának második évfordulóján.
A főtanácsadó elmondta, a balkáni útvonalon – az ENSZ adatai szerint – több mint 120 ezer migráns van.
Januárban és februárban 5500 tiltott határátlépési kísérlet volt a magyar határon, ami jelentős növekedés az előző év hasonló időszakával összehasonlítva – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
A főtanácsadó elmondta, a kísérletek elhárítása jelentős terhelést ró a határon szolgálatot teljesítő rendőrökre és katonákra. Hozzátette: a balkáni útvonalon – az ENSZ adatai szerint – több mint 120 ezer migráns van. A biztonság érdekében tett kormányzati intézkedések mind markánsabban jelennek meg az Európai Unió készülő jogszabályaiban és a közös erőfeszítésekben is – közölte Bakondi György.
„Azt látjuk, hogy a rendszeren, tehát a határőrizeti rendszeren, és ennek a jogi hátterén nem szükséges további változtatást végrehajtani” – fogalmazott. Azok a tapasztalatok, amelyeket a magyar hatóságok szereztek például a kitoloncolások, vagy a tranzitzóna kapcsán, visszaköszönnek az uniós migrációs és menekültügyi paktumban – mondta a főtanácsadó.
(MTI)