A polgári demokrácia halott
Ezt az interjút még 2019-ben készítettük a marxista filozófussal. Újraközlésünk apropója, hogy január 15-én szerdán délelőtt emléktáblát avatnak Tamás Gáspár Miklós halálának második évfordulóján.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kitért arra is, egyre több migráns érkezik Törökországba, és nőtt azoknak a száma is, akik a görög szigetek felé tartanak.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel elmondta: az utóbbi néhány hétben megugrott a határon átjutni próbálkozók száma, ami igaz a román, a horvát és a szerb határszakaszokra is. Bakondi György Hozzátette, hogy a múlt évben a román határon 490 határsértőt fogtak el, idén február végéig pedig már 470-et. Nőtt a Szerbia felől próbálkozók száma, ami azt jelzi, hogy aktivizálódtak az embercsempészek a határ mellett feltorlódott migránsokat körében – tette hozzá.
Kitért arra is, egyre több migráns érkezik Törökországba, és nőtt azoknak a száma is, akik a görög szigetek felé tartanak. Ennek hátterében a Szíriában ismét kiújult harcok állhatnak, valamint az is, hogy Törökország elkezdte a határain belül lévő illegális bevándorlók visszatelepítését a biztonsági zónákba. Bakondi György azt is mondta, hogy Bosznia-Hercegovinában most nagyon nehéz a helyzet, sok migráns érkezik oda, miközben rendkívül korlátozottak a bosnyák kormány lehetőségei, hogy mindenkinek útját állja a határon.
(MTI)