Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az esemény ellen a DK Radnóti-idézetekkel tiltakozott.
Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere élőben közvetítette az eseményt Facebook-oldalán. Mellette Tarlós István szólalt fel, aki a beszéde után a kerületvezetővel együtt leplezte le a műalkotást a Radnóti Miklós Művelődési Ház parkjában.

Az esemény után a jelenlévők egy szál fehér virágot helyeztek el a szobornál. Korábban a DK bejelentette, hogy flashmobbal fognak tiltakozni a szobor ellen. Ez végül be is következett, mintegy két percig tartott.
A Pesti Srácok tudósítása szerint a DK-s szimpatizánsok Radnóti-idézettel tiltakoztak a Wass-szobor ellen, ezzel pedig –Karácsony Gergely után – mintegy lefasisztázták az erdélyi írót.
(Mandiner)
