Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Új vezérigazgató a Főkert élén.
Csütörtöktől Zakar András a Főkert Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
A közlemény szerint a szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását. Szabó József, a Főkert korábbi vezérigazgatója nem pályázott.
Karácsony Gergely főpolgármester a kinevezésről azt mondta: „mivel az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb programpontja a zöldfelületek növelése lesz a városban, az új vezetésű Főkertnek stratégiai szerepe lesz a város átalakításában. Zakar András vezérigazgató és Bardóczi Sándor főkertész máris neki tud állni egy zöldebb, élhetőbb Budapest megteremtésének.”
(MTI)