Sneider Tamás ringbe száll

2020. január 30. 07:54

A Jobbik országos elnöksége a tisztújítás után, már az új pártelnökkel döntött a pártigazgatói poszt megpályáztatásáról.

2020. január 30. 07:54

A hétvégi tisztújító kongresszus előtt még úgy volt, hogy a tizenhat év után távozó Szabó Gábor utódaként a leköszönő pártelnök, Sneider Tamás lesz a Jobbik pártigazgatója – említi a Népszava.

Az országos elnökség azonban, amely már az új pártelnök, Jakab Péter vezetésével ült össze, másként döntött: Sneider kinevezése helyett pályázatot írt ki a posztra.

A Népszava információi szerint a jelentkezőknek ez a hét áll rendelkezésükre, hogy elkészítsék és benyújtsák pályázatukat. 

A pártigazgatói pozíciót a tagságunk felé nyitottuk meg, hiszen olyan emberre van szükségünk, aki belülről is ismeri a Jobbikot. Mivel a Jobbik egy alulról szerveződő párt, ezért azt szeretnénk, hogy a lehető legtöbb tagunk pályázzon a pozícióra, közülük pedig a legjobb tervet benyújtó jelentkező töltheti be a pozíciót” – állapította meg Potocskáné Kőrösi Anita.

A körülmények a jelek szerint nem szegték kedvét Sneider Tamásnak, aki a Népszavának azt nyilatkozta, hogy beadja a pártigazgatói pályázatot.

Feladatkörök

A pártigazgató fontos szerepet tölt be a helyi szervezetek létrehozásában vagy megszüntetésében, és – ahogyan a Jobbik alapszabálya fogalmaz – „közvetlen irányítása alatt zajlik a párt szervezése”.

A pártigazgató gyakorolja a munkáltatói jogokat a párt alkalmazottai fölött, feladatai közé tartozik az is, hogy országos programok és rendezvények megszervezéséről gondoskodjon. Pártigazgatói minőségében Szabó Gábor a Jobbik legfontosabb háttérembere volt.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Besewayo
2020. február 05. 15:10
Snejderfáni nem adja fel . Ő lesz a jobboldal őrűltfletója .
illiberator
2020. január 30. 16:32
"-Hé te! Te is jobbikos vagy?!" "- Nem, csak elbambultam! "
illiberator
2020. január 30. 16:28
A Kárpátia amikor előállt a "Senkik vagytok!" c. számmal, hú de ment a fújjolás jutub kommentekben a Jobbikosok részéről, pedig csak az igazságot énekelték meg.
Kopa
2020. január 30. 13:06
Talán ha a jobbik roma tagozata támogatja, lehet esélye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!