Megújult a szülészet a tatabányai Szent Borbála Kórházban

2020. január 30. 16:32

Családbarát fejlesztéseket valósítottak meg 90 millió forintból a tatabányai Szent Borbála Kórház szülészeti osztályán, a program második ütemében további 100 millió forintot fordítanak a korszerűsítésre.

2020. január 30. 16:32

Lőke János a kórház főigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, az intézmény az országban elsőként zárta le a „Családbarát szülészet” program keretében meghirdetett pályázat első ütemét. Két családi szobát és egy új látogató szobát alakítottak ki, ahol televíziós monitor helyett üvegfallal elválasztott térben nézhetik meg az újszülöttet a rokonok.

Létrehoztak egy nyugodt körülményeket biztosító szoptató szobát, valamint a térségben elsőként egy donortej gyűjtését és tárolását szolgáló új helyiséget, így anyatej hiányában az igen kis súlyú koraszülöttek ellátása is biztosítható. A források felét eszközökre fordították, légzésfigyelővel ellátott gyermekágyakat, nyitott inkubátort, újraélesztő asztalokat és a magzatok méhen belüli állapotának vizsgálatára alkalmas, hordozható műszert szereztek be.

Lőrincz Krisztina, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója elmondta, a kormány 10 milliárd forintot fordít a szülészeti ellátás családbarát korszerűsítésére. A program első ütemében 6,4 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4 milliárd felújításra, 2,4 milliárd fejlesztésre fordítható. Az első ütemben 44 intézmény 14 koraszülött és 50 szülészeti osztálya kapott támogatást. A tatabányai Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, évente 30-40 ezer embert kezelnek, a járóbeteg-ellátást csaknem 70 ezer ember veszi igénybe. A 876 ágyas intézményben 180 orvos és 735 egészségügyi szakdolgozó gyógyít.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Veernewl
2020. január 30. 21:01
Húha, a bides patás! Má' megint lopott!
zakar zoltán béla
2020. január 30. 19:29
Falus Feri látta mán, s a lova is, mert különben...(Tennap előszedték: Ott lomolt az atv-ben, Simon Csicskával:Vödröt nem vitt magával, ló se volt, de Simon néha nyerített!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!