Sokan ki fognak akadni a BKK-ra: még hónapokba telik, mire érvénybe lép ez a kedvezmény

Annak ellenére húzódik az ügy, hogy a közgyűlés már márciusban megszavazta az erről szóló javaslatot.

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa szerint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a működés során keletkező szén-dioxidot teljes mértékben kompenzálja.
A ferihegyi repülőtér üzemeltetője közleményében emlékeztetett: először 2018-ban kapták meg ezt a minősítést, a régióban elsőként.
Az elismerést a repülőtér pár hete leköszönt vezérigazgatója, Jost Lammers adta át a Budapest Airportnak, mivel ő tölti be a díjat adományozó Repülőterek Nemzetközi Tanácsa európai divíziójának elnöki posztját.
A Budapest Airport tavaly csatlakozott a NetZero by 2050 elnevezésű kezdeményezéshez is, amelynek keretében vállalta, hogy nullára csökkenti a repülőtér működéséből eredő szén-dioxid kibocsátását. A Budapest Airport viszont egy átfogó fenntarthatósági stratégia segítségével a vállalt határidő előtt, már 2030-ra el szeretné érni a szén-dioxid-kibocsátásmentes működést.
(MTI)