Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes leszögezte, hogy az új városvezetés szerint „a kultúra szabad, a kultúra mindenkié, és ehhez biztosítani is kell a hozzáférést, az esélyegyenlőséget”. A kulturális sokszínűség nem világnézeti ügy, a kultúra hitvallás. A kultúra művelése és szabad élvezete fontos része az európai identitásnak. Az a nemzet képes megmaradni, amely egyszerre óvja kulturális örökségét és szabadságot enged a jelen kultúrájának – húzta alá. A politikus azt mondta: minden hatalom köteles teret engedni a tehetségnek, megteremteni az alkotók szabadságát. Az a hatalom, amely a kultúrát saját reprezentációjára használja, magának épít múltat és nem az országnak jövőt. „A kulturális identitást nem lehet rákényszeríteni az emberekre: a kultúra szabadon választható, és semmilyen hatalmi szóval nem szorítható túlszabályozott keretek közé” – fogalmazott.
Szegedy-Maszák Zsuzsanna, a Budapest Galéria vezetője megköszönte a fővárosnak, hogy a galéria Gerlóczy utcai elhelyezésével „nagyszerű reprezentatív” helyszínnel pótolni tudják a Bálna kulturális központból való múlt nyári kivonulásokat. Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a fővárosi önkormányzat mindenképpen felújítja a Lánchídat. Tudomásul veszik, hogy a kormány az előző városvezetés által kiírt közbeszerzésben megduplázódott költségek további finanszírozásához nem kíván hozzájárulni. „Naivan” azt gondoltuk, hogy a Lánchíd van olyan fontos a kormánynak, hogy az ügyben közösen tudjunk gondolkodni – jegyezte meg. A főpolgármester közölte: a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén döntenek majd arról, hogyan lépjenek tovább az ügyben. El kell dönteni, hogy a mostani közbeszerzési eljárásban egy tárgyalásos szakaszban próbáljuk meg csökkenteni a költségeket. vagy új közbeszerzést kell kiírni – mondta.
A mostani közbeszerzés eredményes lezáráshoz a kormány által ígért hatmilliárd forinton felül még négymilliárd forint támogatásra lett volna szükség - mondta Karácsony Gergely hozzátéve: ez csak a Lánchíd felújítására vonatkozott volna, a váralagút rekonstrukciójának elhalasztásával kívánták csökkenteni a költségeket. Közölte, dolgoznak azon, hogy kevesebb összegből is meg tudják valósítani a felújítást. Karácsony Gergely elmondta, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. benyújtotta a számláját, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. körülbelül tízmilliárddal tartozik a budapestieknek.