Haláleset Csenyétén: a polgármester a mentősöket okolja

2020. január 26. 15:46

A borsodi faluban a polgármester állítása szerint a mentősök a rendőrök nélkül nem mentek be a cigányok közé, a várakozás ideje alatt pedig meghalt a beteg.

2020. január 26. 15:46

Kiss István, Csenyéte polgármestere azt közölte a Facebookon, hogy egy ember rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, és a mentők ki is értek, de nem voltak hajlandóak a roma telepre bemenni, megvárták a rendőröket.

Egy szemtanú szerint a rendőrök 20-30 perc múlva érkeztek ki, és eközben a beteg meghalt.

A polgármester azt ígérte, feljelentést tesz – írja az Index. A 444.hu-nak azt írta a mentőszolgálat, hogy keresik a riasztott mentősöket. A rendőrök azt írták, „az Országos Mentőszolgálat jelzése alapján jelentek meg a településen, ahol a helyszíni szemle megtartása mellett biztosították a mentősök munkavégzését is. Az Encsi Rendőrkapitányság az Általános Közigazgatási Rendtartás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó adat információ nem merült fel”. 

A mentősök azt közölték az Index portállal:

„A jelzett esetben a mentőhíváskor egy élettelenül fekvő férfiről tettek bejelentést, ezért két mentőegységet is riasztottunk, valamint a protokollnak megfelelően telefonon keresztül segítettük az ott tartózkodókat az újraélesztés megkezdésében. A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk. A házból kihozott beteg újraélesztését a mentők is folytatták, de a beteg életét sajnos nem lehetett megmenteni, a halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. A veszélyeztetettség az ellátásban résztvevő mentők számára kritikusan nehéz helyzetet teremtett, szolgálatukat folytatni nem tudták, ezért számukra pszichológus segítségét biztosítjuk. A hátrányos megkülönböztetés vádját visszautasítjuk, a mentők fontos alapértéke az egyenlőség, az a hivatásunk, hogy a lehető legjobb ellátást minden rászoruló számára egyformán biztosítsuk.”

Összesen 326 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. január 27. 09:13
"A mentőket már telefonon keresztül szidalmazás, fenyegetés érte (az elhangzottakat hangfelvétel dokumentálja), ezért a helyszínre küldött bajtársainknak a biztonságos betegellátás érdekében rendőri segítséget, védelmet kértünk." Ennyi.
Mich
2020. január 27. 09:05
Ez van bizonyos helyeken Svédországban is. De ott még a tűzoltók sem merik végezni a dolgukat rendőri biztosítás nélkül.
zsoltkom2
2020. január 26. 21:34
Orbánnak csak szavazatra jó a cigány. Farkas Flórián annyira kikupálódott, hogy már cigány emberekkel sem mutatkozik? Egyáltalán van valahol? Hol van a hangja? Micsoda világ ez a magyar világ?! Bezzeg a jegyellenőrök mellé adnak "katonát"!! A HÉV-en párosával donognak a rendészek. A mai Orbán-viszonyok között meg egy mentő nem tud azonnal egy ütemben rendőri kísérettel menni, ha nincs rend?! Miért nincs rend? Nem telik rá Pintérnek? A biztonságra ötlettelen, link kormány mellett hullnak az emberek…. kórházban/ utcán… fehérek, cigányok, és aki lecsúszott, egyformán mehetnek a levesbe. Orbánék nem tesznek meg mindent az emberéletért. Csak önmagukért vannak. Ennyit segít az ima! Jobb lesz, ha ezt mindenki megjegyzi. Mondom, kommunizmus van... viszik az armatúrát is, és Orbán csak jogászkodik! Züllik az ország. Korruptságban egyszinten vagyunk Romániával. A V4-ek rajtunk kívül javítottak a megítélésükön... mi csak rontottunk. Tehát fogyunk és kihalunk. De nagy pofával azért mondják, hogy erdélyi magyarok és hogy 15 millió magyar. Eleve nem él itt senki. Ez itt nem élet.
nyugalom
2020. január 26. 21:12
A polg.mester miert nem kiserte el a mentosoket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!