Évi kétmilliárdból szüntetné meg a CT-várólistákat Karácsony

2020. január 17. 16:43

Ötvenmilliárdból javítanak a budapesti egészségügyi ellátás „siralmas helyzetén” a következő öt évben.

2020. január 17. 16:43

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében – mondta a főpolgármester pénteken Budapesten. Karácsony Gergely sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezése ügyében a kormánnyal kötött megállapodás értelmében ötvenmilliárd forintból javítanak a következő öt évben a budapesti egészségügyi ellátás „siralmas helyzetén”.

A legfontosabb ma Budapesten az, hogy ne kelljen várniuk CT-re és MR-re azoknak, akiknek daganatos megbetegedés gyanúja miatt van szükségük ilyen vizsgálatra – jelentette ki. Hozzátette: számításaik szerint erre nagyjából évi kétmilliárd forintra van szükség. Az egyeztetések megkezdődtek a kormánnyal és reális az esély arra, hogy ebben meg is tudnak állapodni – mondta. Karácsony Gergely közölte azt is, hogy összehangolt egészségpolitikát szeretnének elindítani, összefogva a kerületek által működtetett egészségügyi szolgáltatásokat.

Havasi Gábor, a Főpolgármesteri Hivatal egészségpolitikai tanácsadója, momentumos fővárosi képviselő elmondta: jelenleg az előjegyzési lista két-három hónapos, és a kormánynak javasolt évi kétmilliárd forintos összeggel számításaik szerint hét nap alá tudnák csökkenteni a várakozást. Az első évben csaknem nyolcmilliárd forintot fordítanak majd a kerületi egészségügyi fejlesztésekre – ismertette. A fővárosiak érdekeinek képviseletében, a kormánnyal és a kerületekkel való párbeszéd elősegítésére megalakítják a Budapesti Egészségügyi Fórumot – jelentette be.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta: a főváros támogatja azt az elképzelést, hogy az országos vasúthálózatba integrálják a reptéri vasút közlekedését. Közölte azt is, hogy csütörtökön jelent meg egy rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a főváros visszakapjon tízmilliárd forintot a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. A pest alsó rakpartról szólva elmondta: olyan terveket szeretnének megvalósítani, amelyek alkalmassá teszik a rakpartot arra, hogy legalább ideiglenesen elzárják az autóforgalom elől. Olyan elképzelés azonban nincs, amely szerint ebben a ciklusban megszüntetnék a rakparton az autós közlekedést. Mint az a választási programjában is szerepelt, nyári hétvégenként szeretnék átadni a rakpartot a gyalogosoknak – közölte a főpolgármester.

(MTI)

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
reepurneu
2020. január 21. 06:17
M︆o︆︆︆︆o︆︆X︆︆i︆.︆︆n︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
fahihi
2020. január 21. 01:19
M︆︆︆︆︆o︆︆o︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆.︆︆︆n︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
penciworl
2020. január 20. 20:17
M︆︆︆︆o︆︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆i︆.︆︆︆︆n︆︆︆e︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
tindentnet
2020. január 20. 15:16
M︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆.︆n︆︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!