Béremelési ajánlatot tett a BKV vezetése, a szakszervezet kevesli

2020. január 21. 15:55

Az átlagosan nyolc százalékos emelés „nem tárgyalási alap”, „megalázóan kevés” az EKSZ szerint.

2020. január 21. 15:55

A BKV Zrt.  nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez „megalázóan kevés” – derült ki a felek MTI-hez kedden eljuttatott közleményeiből.

A BKV Zrt. közölte: a munkavállalói oldal felé terjesztett nyolc százalékos béremelési ajánlat 5,6 milliárdos forint ráfordítást jelent a közlekedési vállaltnak.

Hozzátették: a társaság ebből az összegből fedezné a később megállapítandó mértékű alapbéremelést, fordítana a szenioritási rendszer kiterjesztésére, a kulcsfontosságú pozíciót betöltők, illetve a diplomás munkaerő megtartását segítő bérrendezésre és a munkakörülmények javítására. Ezek között egészségmegőrző intézkedéseket és juttatásokat említett a BKV kommünikéje. A BKV jelezte azt is, hogy „a munkavállalói oldal az ajánlatot jelen formájában nem tudta elfogadni”.

Úgy folytatták: „a cégvezetés biztosította róla tárgyalópartnereit, hogy tisztában van az éles munkaerő-piaci versenyhelyzettel, és felelős munkáltatóként törekszik egy olyan megállapodás létrehozására, amely segíti a jelenlegi munkaerő megtartását (...)”. A BKV-nál működő EKSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átlagosan nyolc százalékos emelés „nem tárgyalási alap”, az „megalázóan kevés”. Egyúttal leszögezték, hogy a szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett.

Az EKSZ beszámolt arról is, hogy a keddi bértárgyalás volt az első, amelyen a BKV vezetése konkrét ajánlatot tett az idei bérek emelésére. „(.) a szánalmasan kevés, több tételből összeállt, nagyjából 8 százalékos javaslatért kár volt összeülni” – idézte a közlemény Naszályi Gábort, a szakszervezet elnökét.

Naszályi Gábor a közleményben kifejtette, hogy a nyolc százalék átlag úgy jön össze, hogy hat százalékot alap béremelésként, két százalékot pedig szenioritás és a „kulcsemberek” megtartása címén adna a cég.

A szakszervezeti elnök azt hangsúlyozta: „ezzel a szánalmas ajánlattal nem lehet a tapasztalt járművezetőket és karbantartókat a cégnél tartani”. Naszályi szerint, ha Bolla Tibor vezérigazgató felelősen gondolkodik a BKV jövőjéről és az ott dolgozók megbecsüléséről, akkor komolyabban veszi a béremelési tárgyalásokat, s hamarosan tesz egy, a keddinél „lényegesen jobb” ajánlatot. A felek közölték azt is, hogy megállapodtak a tárgyalások folytatásában.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cambchanglug
2020. január 22. 12:09
M︆︆︆︆︆o︆︆︆︆o︆X︆︆︆︆i︆︆.︆︆︆n︆︆︆︆︆e︆︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
puszika
2020. január 22. 10:09
Apa! Kezdődik! Már be is szartak a föpolgi hívatalban!!
AKissLaci
2020. január 21. 22:45
Hehehehe. Na, most fogják először tökön rúgni ezt a hülye kis köcsögöt, és itt aztán kurvára nem nyivákolhat, hogy a Zorbán miatt van az egész, mert onnan jön, akiről azt hiszi, hogy azok ő pajtijai és nagyon eszik az ő "zöldségeit", meg a süket nyivákolását. Azt nehéz lesz kommunikálni a Facebookon, amikor a szakszervezetek húzzák a faszukra. Az utolsó komoly BKV-sztrájk 2010. januárjában volt az ő drága haverjai végvonaglásának az idejében, és totál lebénította a várost. Hat óra alatt jutottam el Pestlőrincről Sashalomra. A mínuszokban, mert akkor még nem volt "klíma vészhelyzet", vagy mi. Érdekes, Tarlósnál nem volt ilyen probléma 10 évig. Nem mondom, hogy boldog leszek egy újabb sztrájktól, de épp ideje, hogy a valóság beleverje a szarba az arcát ennek a szemtelen kis pislogó hülyegyereknek. Oldd meg, kisköcsög, és ne fogd a kormányra, mert EBBEN a kérdésben aztán tényleg te vagy a kompetens! Talán nem kellett volna a gazdáid embereit kinevezgetni mindenféle mondvacsinált pozíciókba, és akkor lenne pénz a bérfejlesztésre! Mi a faszért hagytad magad rábeszélni erre a hülyeségre, kisköcsög? Már késő. Meg leszel baszva. "és így lesz Budapest zöld és szabad."
kunfia2
2020. január 21. 17:17
Egyébként Tarlósnál tavaly is 8%ot kaptak. Az infláció meg 6-7% volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!