Az Országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny (ABSZI), az Alkotmánybíróság és a Mathias Corvinus Collegium közös szervezésű alkotmányjogi versenye, mely lehetőséget biztosít az ország alkotmányjogot hallgató egyetemistáinak, hogy izgalmas jogeseteken és feladatokon keresztül megmérettethessék magukat. Az idén másodjára megrendezett ABSZI-n többek között a tételes alkotmányjogi tudásukat, a természetes jogérzéküket, az érveléstechnikájukat és előadási képességeiket bizonyíthatják a jelentkezők. A háromfordulós egyéni vetélkedő egy online fordulóból, egy jogeset megoldásából, valamint egy szóbeli döntőből áll. A legjobb eredményt elért versenyzőknek lehetősége nyílik az Alkotmánybíróság gyakornoki programjában való részvételre, valamint az I. helyezett 200 ezer, a II. helyezett 150 ezer, a III. helyezett 100 ezer forint értékű díjazásban részesül. Az első forduló megoldásait 2020. február 2-a 23:59-ig várja az ABSzi csapata.
Az ABSzi-t idén másodszor rendezik meg. Mi volt az első lépés, honnan indultatok?
A Mathias Corvinus Collegiumot az Alkotmánybíróság kereste meg. Az AB szeretett volna egy olyan eseményt szervezni, aminek segítségével az emberek és a hallgatók köztudatába bekerül az Alkotmánybíróság, mint intézmény, megvilágítva annak folyamatait és feladatait. Egy olyan innovatív versenyt szerettek volna, ami az alkotmánybírói munkát a konkrét tényállástól egészen az eset megoldásáig kíséri végig.