A „független” sajtóról

„Vésd jól az eszedbe: a sajtó az ellenség. Írd fel ezt százszor egy táblára, és sose feledd el” – ezt jó ötven évvel ezelőtt mondta Richard Nixon republikánus amerikai elnök, és kapott érte hideget-meleget a fősodratú liberális médiától. Mert hát az mégiscsak hallatlan, hogy bárki – pláne egy ilyen „veszélyes” és „együgyű” államfő – minősítgetni merészelje az újságokat, az újságírókat, magát az újságírást!

Nagyot fordult persze azóta a világ: manapság mind Amerikában, mind Európában éppen a globalista elitek és a velük szövetkező „értelmiség” osztja fel, címkézi meg a sajtót. E szerint van a liberális ízlést kielégítő és éppen ezért természetesen objektív és semleges újságírás – minden más pedig pártos görcsölés, hovatovább hírhamisítás. Visszatérő elem ez jó pár éve a hazai ellenzéki körök érvelésében is: a „magyarországi közállapotok” állítólagos megrontásáért – a kormány mellett – a jobboldali média a felelős. Ahogy igen inkluzív jelleggel a Népszabadság hirdette magát egykoron – „más újság nincs” –, úgy pörögnek ma az indexes kisvideók „nincs másik valóság, nincs másik igazság” szlogennel (persze, hogy nincs, az övék van csak, nyilván). A legvisszataszítóbb és egyben legkommerszebb modernista-progresszív agymenéseket (a keresztyének iq-szintje alacsony, a füvezés tök menő, az abortuszellenesek ostobák, trendi dolog, ha homoszexuális párok nevelnek együtt gyermeket, stb.) magukból szüntelenül árasztó felületek mikroadomány-tarháló kampányai is arra épülnek, hogy „támogasd a független újságírást, különben meg fog szűnni”, brühühühű.

MI A JÓL NEVELT SAJTÓATTITŰD?

Lássunk azonban tisztán! A dolog úgy áll, hogy a „szakmaiság” jelszava mögé bújva balliberális körök azt hirdetik részrehajlásmentes, független és „pártok fölött álló” újságírásnak, ami politikai szempontból saját liberális ideológiájuk propagálására szolgál. Saját értékeiket – mint amilyen a multikulturalizmus, a genderideológia, a politikailag korrekt nyelvezet vagy az emberi jogi fundamentalizmus – állítják be semlegesnek, egyféle általánosan és univerzálisan tételezett normának.  És azt szándékoznak elhitetni a publikummal, hogy innen „mérhető”, mi minősül elfogultnak vagy elfogulatlannak.  Az tehát a „független és objektív”, mi több, „oknyomozó” újságírás, amely például a migráció jelenségéhez megértéssel közelít, és együttérzést kelt a bevándorlók iránt az olvasókban. Az minősül „jól nevelt sajtóattitűdnek”, ha a cikkek őszintétlenséggel elkendőzik a valóságot, csak hogy egyes érzékeny csoportokat meg ne sértsenek. Ha egy szerkesztőség ezzel a hangvétellel szembemegy – értsd például: rávilágít a multikulti csődjére, vagy nem hajlandó a polkorrekt nyelvezetet használni –, az azonnal „elfogult”, „politikailag motivált” újságírásnak minősül. Tehát az újságírás ha nem az aktuális progresszív ortodoxia üzeneteit közvetíti, valójában nem is nevezhető annak.