Karácsony Gergely elindult Strasbourgba, hogy készítsen egy-két remek fotót Ursula von der Leyennel

Két legyet ütne ezzel egy csapásra a Tisza Párt fővárosi szövetségese.

A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén a felügyelőbizottsági tagságokon osztozkodhat az ellenzéki holdudvar.
Több tucat pozícióról dönt a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén – írja az Index. A portál példaként megemlíti a DK-s Vágó Istvánt, aki például a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelő bizottsági tagja lehet decemberben. Vágó ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy eredeti végzettségéhez még közelebb is van a cég tevékenységi köre, mint a televíziós műsorvezetéshez, mivel vegyészmérnökként végzett, ráadásul gépészetet is tanult.
Az ismertebb nevek között ott van még Vásárhelyi Mária, aki eddig szociológusként és közvélemény-kutatóként tevékenykedett, de most a színházi élet ismerőjeként is bemutatkozhat, ugyanis jelölt lett a József Attila Színház Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának elnöki pozíciójára.
A régi szocialista és szabaddemokrata politikusok sorát folytatva megtalálhatjuk a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. felügyelő bizottsági tagjelöltjeként az SZDSZ egykori fővárosi frakcióvezetőjét, Bőhm Andrást és a Budapest Film Zrt. felügyelő bizottsági tagjelöltjeként pedig Hegyi Gyulát, az MSZP korábbi pártelnökét is.
A korábban éhségmenetelő és magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez odaláncoló MSZP-s Komjáthi Imre is pozícióhoz juthat. Ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza, akkor ő lesz az elnök a Budapest Esély Nonprofit kft. felügyelő bizottságában.