Templomot építenek Magyarországon az oroszok

2019. december 27. 19:25

2019. december 27. 19:25

Ma helyezte el új templomának alapkövét Hévízen a Moszkvai Patriarchátus Magyar Ortodox Egyházmegyéje. Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére elmondta: a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom az Ady utcában épül mintegy 400 millió forintos költséggel.

A polgármester felidézte, hogy a kormány még 2017-ben mintegy 2,4 milliárd forint támogatást biztosított a magyar ortodox egyházmegyének három templom felújítására és egy új építésére. Ez utóbbit régóta tervezték, hogy Hévízen építik fel, mert

a fürdővárosban és környékén nagyon sok oroszajkú, ortodox vallású él, jelentős az orosz és ukrán turistaforgalom,

az egyházmegye ezért már hosszú évek óta tart miséket is a városban.

Az egyházmegye három magántulajdonú telek megvásárlásával és összevonásával találta meg a templom helyét az Ady utcában. Az önkormányzattal egyeztetett tervek alapján egy mértéktartó, 15-ször 15 méter alapterületű, 12 méter magas, jellegzetesen hagymakupolás templom épül fel egy év alatt – jelezte Papp Gábor.

(MTI)

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2019. december 29. 19:43
A ruszkik 50-60 éve még templomokat romboltak és papokat gyilkoltak, most építenek. Nyaralóknak. Respect.
Menhetten
2019. december 28. 13:55
Annyi elszórni valónk van, hogy mi fizettük idegenek templomát Afrikában, Ázsiában, dél-Amerikában? Hogy olyan apróságokra nem jut pénz mint az egészségügy és az oktatás az nem érdekli a vezéreteket, haljon meg a magyar nem kell nyugdíjat fizetni. A tudatlan ember meg jó összeszerelő munkásnak valamelyik nyugati multinál bér rabszolgaként. A lényeg legyenek templomok a világban ahol imába foglalják a nevét naponta többször. Annyira hiányzott már az a kifinomult kultúra amit az újgazdag aranyfogú orosz gengszterek képviselnek, mint egy falat kenyér ! Tovarisi konyec! ...ismét visszajöttünk.http://szendro.blogin.hu/files/2015/02/Orban-tovaris.jpg
Házmester
2019. december 28. 10:14
Hajrá Хевиз, hajrá magyarok!!!
h.kovacs
2019. december 28. 08:00
hát ezt biztos nem a lölő építi ő rongyos 400 millióért egy kerti budit sem építene :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!