Novák: Megszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyed bevezetését

2019. december 10. 15:43

A nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig – részletezte az államtitkár.

2019. december 10. 15:43

Megszavazta az Országgyűlés azokat a törvénymódosításokat, amelyek lehetővé teszik a nagyszülői gyed januári bevezetését – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az MTI-vel. Novák Katalin azt mondta: az egyhangúlag meghozott döntés garanciát teremt arra, hogy a nagyszülői gyedet igénybe vevők munkahelyi védelemben részesüljenek. Ez azt jelenti, hogy a gyermekgondozási díj folyósítása alatt fizetés nélküli szabadság jár nekik és felmondási védelem illeti meg őket – fejtette ki.

Az államtitkár felidézte, hogy a nagyszülői gyedet a gyermekgondozási díjra jogosult – dolgozó, az unoka születését megelőző két évben legalább 365 napon át biztosított – nagyszülők vehetik igénybe a gyermek 2 éves koráig. A gyed összege egy unoka után a nagyszülő fizetésének hetven százaléka, de maximum a mindenkori minimálbér kétszeresének a hetven százaléka. Ez 2020-ban 225 288 forint lesz, tehát két gyermek esetén a juttatás akár a 450 ezer forintot is meghaladhatja – tette hozzá.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni, de a támogatás az egyéni vállalkozóknak és az őstermelőknek is jár. Ők Budapesten a fővárosi kormányhivatal XIII. kerületi hivatalában, más megyékben pedig a megyei kormányhivatal járási hivatalánál igényelhetik azt. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a nagyszülői gyed célja a családok segítése, „mozgásterük” növelése.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2019. december 11. 08:40
Végre egy olyan törvény amit csak a húgyagyúak fikáznak.
Menhetten
2019. december 10. 23:08
A magyar családok már epekedve várják azt, hogy végre igénybe vehessék a családtámogatási hiteleket. A Kopp Mária Intézet felmérése szerint vélhetően sikert fognak aratni. Felhívtak ugyanis 1000 embert telefonon és az általuk bediktált válaszokból rajzolódott ki az itt leírt kép. Hogy felhívtak-e olyan családokat is, ahol ugyan vannak gyermekek, de nélkülözésben élnek, azt nem tudni. Lényeg a lényeg, a magyarok már nagyon várják az ingyen hiteleket. A négy,-és többgyermekes anyák főállású anyaságáról változatlanul kussolnak, pedig, ha jól emlékszem a nemzeti konzultáció alkalmával több, mint 1 millió 240 000 ember támogatta. Az hogy a szotyista simán leszarja ennyi ember véleményét, az nem új, de hogy a nemzet zsíros hajú családügyi propagandistája is, az már enyhén felháborító. A nagyszülői gyedről jó a gyereknek, mert nem a személytelen bölcsődében nevelkedik, hanem a nagymami és nagypapi ölelő karjai között. Jó ez a nagypapinak vagy nagymaminak, mert egész hetét szeretett unokájával töltheti, és még fizetnek is érte. Jó ez a szülőknek, mert elmehetnek dolgozni, nyugodtan építhetik a szocializmust (kapitalizmust?, feudalizmust?) … szóval nem tudom mit, de az a lényeg, hogy építik. Akárcsak annak idején az örök és megbonthatatlant, az ideiglenesen hazánkban tartózkodót, a testvérit és barátit, meg a többi szocializmusbeli állatfajtát. Lesz nagy meglepetés, amikor a családok eldöntik, hogy a nagymama vagy nagypapa folyamodjon nagyszülői gyedért. Az első meglepetés az lesz, hogy szó sincs itt semmiféle plusz pénzről. Ha dolgozik, akkor ott kell hagynia a munkahelyét, hogy megkaphassa a gyedet. Aki 64 éves korán túl is inkább a munkát, mint a nyugdíjat vállalja, az nyilván jóval többet keres, mint amennyi nagyszülői gyedet kapna. Ő tehát kiesik, mert majd hülye lesz otthagyni a munkahelyét. Kiesik a nagyszülők 92 százaléka is, mert nyugdíjas. Vagy átmenetileg lemond a nyugdíjáról. Itt van hát ez a „nesze semmi, fogd meg jól!” nagyszülői gyed.
Akitlosz
2019. december 10. 19:17
"Novák Katalin kitért arra is, hogy a nagyszülői gyedet a munkáltatónál kell igényelni" A munkáltatónál? Az ki, a Sátán vagy az Isten? Nem elég a nagyszülőknek, hogy halottak, de még dolgozniuk is kell, hogy GYED-et kapjanak?
Akitlosz
2019. december 10. 19:15
"Novák: Megszavazta az Országgyűlés a nagyszülői gyed bevezetését" És azt hova folyósítják? A temetőbe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!