MSZP: A Quaestortól szerezték az atlétikai stadion telkét

2019. december 04. 18:47

Öt éve nincs felelőse a Quaestor-ügynek, amelyben 32 ezer károsult összesen 220 milliárd forintja tűnt el – jelentette ki Szakács László.

2019. december 04. 18:47

Áron alul, a Quaestortól „nyúlta le” a kormány azt a ferencvárosi telket, amelyen az atlétikai stadiont tervezik felépíteni – mondta az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselője szerdán Budapesten. Szakács László a sajtótájékoztatón kijelentette, hogy ez az eset is a Fidesz torz gazdaságpolitikáját mutatja: elveszik a kisemberek pénzét, aztán átjátsszák az oligarcháiknak.

Hozzátette: a magyar állam úgy „kártalanította” a Quaestor-károsultakat, hogy a piaci ár ötödéért „lenyúlta” azt a telket, amelyre a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság stadionját akarják felépíteni. Öt éve nincs felelőse a Quaestor-ügynek, amelyben 32 ezer károsult összesen 220 milliárd forintja tűnt el – emlékeztetett.

Szakács László bírálta az eddigi kártalanítást, mondván, hogy az csak szűk kört érintett, és 15 ezren semmit nem kaptak. Az ellenzéki politikus teljes kártalanítást szorgalmazott. Meg kell állapítani az ügyben a Magyar Nemzeti Bank felelősségét is, mert nem járt el kellő körültekintéssel – tette hozzá.

Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője azt mondta, az állam 18 milliárd forintért vette meg a telket a Quaestor csődje után, holott a piaci értéke 100-200 milliárd forint között van. Ha az állam piaci áron vette volna meg a telket, száz százalékban kártalanítani lehetne a károsultakat – jelentette ki, sürgetve, hogy még a telek beépítése előtt történjen meg a teljes kártalanítás.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia2
2019. december 04. 19:32
https://www.youtube.com/watch?v=htSH8misFn4
Berecskereki
2019. december 04. 19:07
Van aki Gyurcsánytól tanulta a matematikát "Kálmán-Pikó István, a Quaestor-károsultak képviselője azt mondta, az állam 18 milliárd forintért vette meg a telket a Quaestor csődje után," "Hozzátette: a magyar állam úgy „kártalanította” a Quaestor-károsultakat, hogy a piaci ár ötödéért „lenyúlta” azt a telket, amelyre a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság stadionját akarják felépíteni." Már most! Ha 18 milliárdért a piaci ár ötödéért vásárolták meg, akkor a piaci ár 90 milliárd. Hogyan lesz ebből 100-200 milliárd?
Berecskereki
2019. december 04. 19:01
Ha lúd legyen már kövér. 200-400 milliárd mégis csak több, mint 100-200 milliárd.
JMoflicheque
2019. december 04. 18:53
A maszoptólfurcsa egy kissé rablót kiáltani!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!