Karácsony Gergely elmondta, hogy a szándéknyilatkozathoz tizennégy az érintetteket képviselő civil szervezet csatlakozott. A vállalás a főváros egészére vonatkozik, azokat a kerületekkel közösen tudják teljesíteni – tette hozzá. A főpolgármester rámutatott arra is, a város vezetésére vonatkozó tíz pont egyike az, hogy Budapest fellép az egyenlőtlenségek mérséklése és az egyenlő bánásmód érdekében. Karácsony Gergely szerint amikor a fogyatékos emberek problémáiról beszélünk, akkor érdemes felhívni arra a „fogyatékosságunkra” a figyelmet, amely a többségi társadalomra is vonatkozik. „Talán éppen az önzés és a szolidaritás hiánya az a közös fogyatékosságunk, amely megnehezíti azt, hogy ez a város mindannyiunk közös otthona legyen” – fogalmazott Karácsony Gergely, rámutatva: ezen a fogyatékosságon szeretnének változtatni.
Csordás Anett, az egyesület elnöke, a tizennégy csatlakozott szervezet képviseletében elmondta, hogy tizenhat kerület már aláírta a szándéknyilatkozatot, további öt már tárgyal arról. „Bízunk abban, hogy (...) elindul egy virágzó együttműködés, és, hogy egy év múlva valós, látható változásokról számolhatunk be” – fogalmazott. A közreadott szándéknyilatkozatban az áll: a fővárosi önkormányzat egyetért azzal, hogy a fogyatékossággal élő embereket, vagy idős rokonaikat otthon ápolókat, illetve az önállóan, de segítségre szoruló, fogyatékossággal élő embereket ellátó szociális alapszolgáltatások fejlesztése közös ügy, ezért vállalja a következő öt évben a kerületekkel való együttműködést.
A főváros vállalja: megvizsgálja jogi és pénzügyi lehetőségeit annak, hogy a fogyatékossággal élő embereknek méltó és elérhető lakhatási körülményei legyenek Budapesten; felülvizsgálja az esélyegyenlőségi programját; támogatja a nap 24 órájában elérhető személyi segítő szolgáltatás kialakítását; támogatja, hogy az érintettek számára a 23 kerületet átfogó, elérhető információs bázist alakítsanak ki; lépéseket tesznek, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően hozzáférhetőek legyenek a középületek a fogyatékossággal élő emberek számára. A vállalás szerint a fővárosi önkormányzat a „semmit rólunk nélkülünk” elv alapján döntései előkészítésébe bevonja az érintett civil szervezeteket is. A szándéknyilatkozat a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyásával lép majd hatályba.