Jobbik: Gréczy Zsolt gyorsan döntött jól

2019. december 21. 13:59

A Jobbik közérdekű adatigényléssel él a Mátrai Erőműnél történt vízszennyezés ügyében.

2019. december 21. 13:59

A Jobbik közérdekű adatigényléssel él a Mátrai Erőműnél történt vízszennyezés ügyében - közölték a párt politikusai szombati budapesti sajtótájékoztatójukon.

Dudás Róbert parlamenti képviselő hangsúlyozta: a közvélemény és a környéken élők sem kaptak megfelelő tájékoztatást a november 12-én a Mátrai Erőműben és környékén történt szennyezés ügyében. Hozzátette: a katasztrófavédelem is elismerte, hogy nagy mértékű légszennyezés volt tapasztalható az erőmű területén belül, melyet kezeltek.

Úgy fogalmazott: az erőmű melletti gabonafeldolgozónak köszönhetően a környékbeli patakok idén már másodszor komoly szennyeződésnek lettek kitéve, de erről semmilyen adat nem áll rendelkezésre.

A Jobbik ezért közérdekű adatigényléssel fordult az illetékes minisztériumhoz és a helyi kormányhivatalhoz. Azt szeretnék tudni, hogy a csak „felkavarodott és iszapos víznek” minősített, a Greenpeace által azonban szennyvíznek nevezett víz milyen mértékű szennyeződést tartalmaz, veszélyes lehet-e a környező falvakban élőkre, az ivókutakra és a termőföldekre.

Nunkovics Tibor parlamenti képviselő kiemelte: a Mátrai Erőmű a magyar energiaellátás csaknem húsz százalékáért felel, és az ország karbonkibocsátásának körülbelül ugyanekkora mértéke is nekik köszönhető. Középtávon a Mátrai Erőmű „átalakítása, leszerelése, pótlása” fontos, ha „tartani akarjuk” a nemzetközi szinten is megtett klímavállalásokat – fogalmazott.

Jó hírnek nevezte, hogy a kormány meg akarja vásárolni az erőművet, viszont aggályosnak nevezte azt, hogy nem tudni, mi történik azután, hogy „belepumpálnak kétszáz-háromszáz milliárd forintot állami és európai uniós pénzekből”.

Az erőmű állami megvásárlásáról szóló kérdésre azt mondta: azt támogatják, hogy az erőmű legyen átalakítva, „az már más kérdés, hogy az miként fog megvalósulni”, a kérdést csak a vásárlás részleteit ismerve tudják megválaszolni.

Az intim tartalmú fotóinak nyilvánosságra kerülését követően pénteken országgyűlési mandátumáról lemondó DK-s Gréczy Zsoltról úgy fogalmazott: az ellenzéki politikus „a jelenlegi helyzetben gyorsan döntött jól”.

(MTI)

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2019. december 25. 16:50
Mészáros amikor megvette az erőművet, kapott az államtól 5 milliárd Forint támogatást. Hol van ez a pénz?
Menhetten
2019. december 23. 20:03
Nem volt Nemzeti Konzultáció arról, hogy kérjük-e a Mátrai Erőművet Mészáros Lőrinctől, vagy sem. Megvesszük és kész, hiszen Orbán strómanja bajba került, ezért ki kell segíteni. A hírekbe a súlyos szennyezés miatt bekerült erőmű veszteséget termelt az utóbbi időben, ezért az eladását már jó ideje pedzegették a különböző hazai lapok. Az, hogy az állam végül bejelentkezett az erőműért, nem volt meglepő, mégis felháborító ez a módszer. Mészáros mindenre ráteszi a kezét és meg is tart mindent, ami pénzt fial számára. Az erőművel azonban melléfogtak, hiszen a szén-dioxid kvóta drágulása miatt az többé már nem volt nyereséges. Mészáros – tekintve, hogy Orbán strómanja – azt tesz és azt vásárol fel, amit a főnök kiad parancsba. Ha a Balatont kell megvenni, akkor azt veszi meg, de ha egy erőművet kell megkaparintania, akkor sem kérdez, csak vásárol. A kétharmaddal felruházott fidesz ( rendszerszintű csalással és alkotmánysértő választási törvénnyel) kénye-kedve szerint adogatja egymás kezére az ország javait, mi pedig csak bámulunk, mint a szamarak. 2022 kérdése többek között az, hogy továbbra is ezt szeretnénk, vagy valami teljesen mást. A választási csalások ellenére, a döntés a mi kezünkben van.
Menhetten
2019. december 22. 16:12
Ő, egy keresztény, mélyen vallásos édesanya! Aki mellesleg államtitkár! Úgyhogy le lehet szállni Gréczyről! https://scontent.fbud5-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/80327162_2266234456811031_8439835170156052480_n.jpg?_nc_cat=1&_nc_ohc=ty21v2JKkE8AQl4Sj43o4Ygqm6EkjtwNu41sReBzkhPi4rb4fy7nSq0mA&_nc_ht=scontent.fbud5-1.fna&oh=59e07a9892f2b87d307d7ba95284c51b&oe=5E729AD7
Vén Csataló
2019. december 22. 09:38
Gréczy “A geczy” Zsolt semmiröl sem döntött. Maximum arról, hogy hányszor veri ki naponta a kis pöcsét. Ha rajta múlik minden marad a régiben. A döntést Gyurcsány hozta meg. Pontosan tudja, hogy a matyizógéppel többé nem mutatkozhat nyilvánosan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!