Az új pályázatban a Szakácstündér Kft. egyébként 25%-al magasabb áron vállalta el az egy főre eső gyermekétkeztetést, mint amennyit a Klassz Menza Kft. az év elején kért, de végül nem kapott meg.
A kispesti közétkeztetésre kiírt pályázaton egyébként az egyetlen komoly induló, – és így végül nyertes is – a Szakácstündér Kft.volt. Az ügyben kereste az Index az önkormányzat aljegyzőjét Vitál Mártont is, aki értetlenül állt azelőtt, hogy csak egy komolyan vehető indulója volt a pályázatnak. Mint a portálnak elmondta: „minden fórumon meghirdették a pályázatot, és a szabályok szerint az EU-s közbeszerzési lapban is közzétették a felhívást, majd a közbeszerzési hatóság is megvizsgálta a kiírást, és mindent rendben talált. Aki indulni akart, az elindulhatott”.
A Szakácstündér Kft. tulajdonosa Csákó Gergő, egy 24 éves vállalkozó, akiről csupán annyit lehet tudni, hogy korábban amatőr focista volt. Az Index szerint Csákó egy eredetileg orvosi ellátást nyújtó céget alakított és nevezett át még 2018-ban, és végül ebből lett a Szakácstündér Kft., aminek a cégadatok alapján a tavalyi árbevétele 221 ezer forint volt. Mivel a közetkéztetési pályázat referenciamunka bemutatását is megkövetelte, így Csákó felvásárolta a közétkeztetési piacon elég ismertnek számító Menza Minta Kft. étkeztetési üzletágát, ami már Kaposváron és Budapest több kerületében is jelen volt.
Az csak hab a tortán, hogy a Szakácstündér pályázatában alvállalkozóként szerepel a Klassz Menza Kft., ami Csákó cége előtt végezte a kerületi közétkeztetést. Ezzel kapcsolatban Csákó cégének fejlesztési vezetője azt mondta az Indexnek: „a Klassz Menzát adminisztrációs okokból szerepeltették alvállalkozóként, a cég pénzt nem kap, csak amíg az átmenet tart, addig muszáj lesz velük is leszerződni a konyhákra”.
Gajda Péter láthatóan a személye és a kerület elleni támadásnak vette, hogy Hadházy a kispesti közétkeztes körüli visszáságokkal foglalkozik. Gajda korábban azt írta Facebookra: „tudom, hogy nagyon divatos Kispestet rugdosni, de egy ilyen ügy esetében úgy érzem sokan túl léptek egy határt. Én pedig nem vagyok hajlandó sem most sem a jövőben a saját jó híremet és a kerületét sem kockáztatni”.