A szír lázadók oktatóvideóból próbálják elsajátítani egy helikopter üzemeltetésének fortélyait (VIDEÓ)
Egy, a kormányerők által hátrahagyott Mi-8-ast próbálgatnak a lázadók.
2021-ig húsz Airbus helikopter áll hadrendbe.
Átadták a magyar légierő új helikopterflottájának első négy gépét Szolnokon pénteken. A kormány célja az erős, professzionális honvédség megteremtése, amely bármikor képes megfelelni a kor követelményeinek, kihívásainak és azokkal együtt fejlődni – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. Szabó István kiemelte: Magyarország Európa legbiztonságosabb országainak egyike, amely azonban gyorsan változó környezetben helyezkedik el. Biztonságunk egyik záloga a jól kiképzett, felkészült, hazáját szerető és azért elkötelezett magyar katona, aki a kor követelményeinek megfelelő eszközökkel rendelkezik – mondta. Az államtitkár közölte: az elmúlt években a gazdaság erősödése lehetővé tette a Magyar Honvédség átfogó reformját.
A kormány által 2016-ban meghirdetett honvédelmi és haderőfejlesztési program az elmúlt évtizedek legkomplexebb korszerűsítési csomagja, amelynek egyik legfontosabb eleme a meglévő haditechnikai eszközök széleskörű modernizációja – mondta Szabó István. Ismertetése szerint a Zrínyi 2026 program azóta nem csupán elindult, de a vártnál is sikeresebb. Legfontosabb célkitűzése egy ütőképes honvédség megteremtése jól képzett, megbecsült katonákkal és korszerű haditechnikai eszközök alkalmazásával. A kormány nem titkolt szándéka, hogy a magyar haderő a térség egyik legütőképesebb hadserege legyen – mondta az államtitkár.
Jelezte: ezen az úton fontos állomás az új honvédségi helikopterflotta első négy gépének átadása. A német Airbus Helicopters vállalat által gyártott, H145M típusú, könnyű, több célú légi járművekből 2021 nyaráig összesen 20 darabot állítanak hadrendbe. Mint mondta, az új gépek hatékonyabban szavatolják a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságát, a nemzetgazdasági szempontból fontos infrastruktúra védelmét, a más szervezetekkel, így a katasztrófavédelemmel közös teendők ellátását. Magas színvonalon teszik végrehajthatóvá mindezen túl az országvédelmi, valamint a NATO és az EU szövetségesi kötelezettségekből fakadó feladatokat. Mint mondta, a jelenleg szolgáló orosz helikopterek néhány éven belül felhasználják engedélyezett üzemidejüket. A még hadrendben tartható eszközök mennyisége és felszereltsége nem tudja garantálni a hazai és nemzetközi kötelezettségek biztonságos és hatékony teljesítését, valamint a naprakész reagálóképesség fenntartását.
Szabó István kitért arra is: az első 20 helikopter üzemeltetéséhez és kiszolgálásához szükséges berendezéseket, szolgáltatásokat is beszerezték. Emellett a 2018 nyarán aláírt szerződés 5 évre szóló logisztikai támogatást, kiképzést, valamint átképzést is tartalmaz. Az elérhető legmagasabb szintű fegyverzettel felszerelt új gépek így személyszállításra, egészségügyi kiürítésre, kutató-mentő, tűztámogató és felderítő, valamint határőrizeti feladatok ellátására éjjel és nappal egyaránt alkalmasak. A helikopterflotta fejlesztésének következő lépcsőjét 16 darab közepes kategóriájú, többcélú légi jármű beszerzése jelenti majd – tájékoztatott az államtitkár.
Jens Siebricht, az Airbus Helicopters alelnöke az eseményen a vállalat és a magyar kormány, illetve honvédség együttműködését méltatva lenyűgözőnek nevezte a magyar haderőfejlesztés kapcsán tapasztalható motivációt és profizmust. Magyarország tisztességes, nyílt és megbízható partnere a cégnek, mely tiszta vízióval rendelkezik jövőjét illetően – hangsúlyozta. Az együttműködés eredményeként az Airbus egy új, fém helikopteralkatrészek gyártásával foglalkozó kompetenciaközpont beindítását tervezi Békéscsaba körzetében – jelentette be az alelnök, megjegyezve: ez a kölcsönös bizalom megnyilvánulásának új eleme, hiszen Magyarország így egy közös gazdasági vállalkozásban is a német cég partnerévé válik.
(MTI)