Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Az alapítvány elemzője szerint kulcsfontosságú, hogy az EU visszanyerje geopolitikai erejét.
A Századvég vezető külpolitikai elemzője szerint az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén jóváhagyják az Európai Bizottság új összetételét. Halkó Petra csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán elmondta, a Néppárt és a szociáldemokraták valószínűleg igennel fognak szavazni, a zöldek tartózkodnak majd, míg a liberálisok részéről vannak „aggodalomra” okot adó hangok.
Az elemző kitért arra is, Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület megválasztott elnöke nagy hangsúlyt fektet majd a digitális, illetve a zöld Európa létrehozására. Fontos számára továbbá a gazdaság erősítése, hogy az unió visszanyerje versenyképességét.

Halkó Petra úgy fogalmazott, az Európai Uniónak most kulcsfontosságú, hogy megerősödjön minden szempontból, hogy visszaszerezhesse geopolitikai befolyását.
(MTI)
