Petíciót indítottak a szuperkórház megmentése érdekében

2019. november 20. 10:25

Simicskó István szerint a Szent Imre Kórház nem képes kiváltani a tervezett létesítményt.

2019. november 20. 10:25

Petíciót indítottak a dél-budai szuperkórház megépítéséért – mondta Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője szerda reggel az M1 aktuális csatornán. A KDNP-s országgyűlési képviselő elmondta, „érdekes nyilatkozatok” láttak napvilágot az önkormányzati választások után számos kormányzati beruházás kapcsán. A dél-budai szuperkórház megépítését például pazarlónak nevezték, és az épület helyszínét is vitatták.

Azonban én azt hiszem, hogy vannak közös ügyek (...), amelyekben a közös nevezőt meg kell találni, ilyen például a magyar emberek egészségének kérdése, ami nem lehet vita tárgya – fogalmazott. Hozzátette, az ellenzék a parlamentben folyamatosan arról beszél, hogy az egészségügyet fejleszteni kell, s ezt a kormányzat is fontos ügynek tekinti.

Kitért arra is, hogy a Szent Imre Kórház, amit 300-350 ezer ember ellátására építettek, nem tudja kiváltani az 1,2 millió ember ellátására tervezett szuperkórházat.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2019. november 20. 11:24
Meg kell menteni azt, ami még nincs is. Világos. Minél nagyobb a beruházás, annál többet lehet lenyúlni!
kunfia2
2019. november 20. 10:54
Ez az igazi buli Pénzért Bármit Viktornak! Két eset lehetséges: ,ha a fővárosi közgyűlés nem támogatja a nehezen megközelíthető mutyikórházat,akkor a propagandisták a főváros új vezetőit mocskolják miatta. Ha viszont támogatja az Orbán család újabb pénzszerzését,akkor megint csak Karácsonyékat fogják támadni a propagandista Fidesz-csicskák,hogy milyen rossz a közlekedés,és ezt a fővárosi önkormányzatnak kell megoldania,mert az ő területükön van. Ez csapdahelyzet,amiből a tolvaj,maffiavezér jöhet ki jól.
nyugalom
2019. november 20. 10:45
Akkor most mégis jó az ellátás, miért nem kell a komcsiknak a kórház???????????????????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!