Lesz dugódíj Budapesten, és korlátozhatják a dízelautók behajtását is

2019. november 20. 08:20

Dorosz Dávid szerint el kell érni, hogy a Belvárosba csak pénzfizetés ellenében lehessen behajtani.

2019. november 20. 08:20

Biztosan olyan intézkedéseket fogunk hozni, hogy öt év alatt korlátozni fogjuk a dízelautók budapesti közlekedését – mondta el Dorosz Dávid az RTL Híradójának, aki szerint azt is el szeretnék érni, hogy csak pénzért lehessen behajtani Budapest belvárosába. „Állandó dugókat, közlekedési káoszt látunk, ez így nem maradhat, és el fogunk lépi ebbe az irányba” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy ez dugódíj lesz-e, azt válaszolta: lesz olyan formája, amivel a mostani szabályozást szigorúbbá tesszük.

Bár ez nem csak rajuk múlik, ugyanis ehhez törvényt kell módosítani – hangzott el a Híradóban., ahol a Greenpeace szakértője úgy fogalmazott: nemcsak a személyautók kitiltása jöhet szóba. Perger András szerint buszokról és teherautókról is szó van, ugyanis szerinte a város levegőjének tisztulásához csökkenteni kell a forgalmat.

Érdekes adalék, hogy pont a napokban tudatta az egyik fővárosi cég, a BKV, hogy – bizonyos feltételek teljesítése mellett – két telephelyen bárki vásárolhat 9 forinttal olcsóbban gázolajat a dízelüzemű gépjárművéhez. Ezáltal pedig közvetve a főpolgármesteri hivatal is hozzájárul a dízelüzemű autók által okozott légszennyezéshez.

(Mandiner)

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ondiabind
2019. november 21. 03:32
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
serferi
2019. november 20. 18:00
Karácsonyi meglepetés????
Akitlosz
2019. november 20. 17:18
Az az igazi szégyen, hogy egy semmilyen társadalmi támogatottsággal sem bíró pártnak ekkora nagy hatalma lehet.
Akitlosz
2019. november 20. 17:15
Tényleg arra vágynak a budapestiek, hogy a saját önkormányzatuk szívassa őket? Hát ha ez még csak az ő dolguk lenne, de az a gond, hogy ezekkel a lépésekkel nem csak a budapestieket, hanem az országot is megszívatják, tekintve, hogy Budapest egy ország fővárosa. Be kéne Budapestet falazni, aztán éljen meg a légi közlekedésből! Ha tud. Az adószedés az adószedés és ugyan nem problémamegoldás. Ráadásul kinek mi is a probléma. Már nyomozónak kell lenni ahhoz, hogy valaki autóval megtalálja a Lánchidat, mert az útjelző táblák folyton megpróbálják eltéríteni és segítséget nem adnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!