Nekiment Karácsonyéknak egy ellenzéki önkormányzati képviselő

2019. november 26. 17:49

Kassai Dániel azt nehezményezte, hogy „van alku Orbánnal” és hogy szerinte Budapest vezetése enged a „kormány zsarolásának”.

2019. november 26. 17:49

A XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-posztban adott hangot csalódottságának, amiért szerinte Budapest vezetése „enged a kormány zsarolásának”. Kassai szerint a kampányígéretek ellenére a fővárosi vezetés partneri viszont igyekszik kialakítani a kormánnyal, holott szerinte nem erről volt szó.

Az önkormányzati képviselő példaként az atlétikai vb ügyét hozta fel, amelyben szerinte lassan megszületik a megállapodás a kormány és a főváros között. 

Hogyan lesz kormányváltás, ha a fővárosi képviselők PARTNERI viszonyt szeretnének ápolni a kormánnyal? Mostantól csak retorikai szinten és csak az épp aktuális választás előtt esnek egymásnak a felek, egyébként minden rendben van?” – tette fel a költői kérdést Kassai Dániel. 

A korábbi LMP-s politikus szerint a főváros részéről nagy hiba megbízni a kormányban. Úgy fogalmaz: „ahogy az lenni szokott megkapják a »látványterveket« és a végén nem az és nem úgy fog felépülni, nem az és nem úgy fog teljesülni, ahogy ígérték.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
siochanty
2019. november 28. 04:04
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Óbor Dezső
2019. november 27. 12:27
Te is takarodni fogsz a kerületedböl mint Gy Németh Erzsébet, aki kiírta magát a 17. ker böl!
mokány
2019. november 26. 20:13
" Fel vörösök , proletárok, csillagosok, katonák, ...... harcra csak egyre tovább !..."
Senye Péter
2019. november 26. 19:25
Csak Kunhalmival szabad egyezkedni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!