Szintén nem történt előrelépés az ellenzék által zászlóshajóprojektnek nevezett Városháza park megnyitása és az épület belső udvarainak átjárhatóvá tétele ügyében. „Az egyik első döntésünk az lesz ezen a napon, hogy kiírjuk a tervpályázatot a Városháza átalakítására” - ígérte Karácsony a lap szerint, azonban máig nem írtak ki pályázatot.
Az ellenzéki főpolgármester-jelölt azt is ígérte, hogy „már az első nap ingyenessé fogjuk tenni az álláskeresők számára a budapesti közösségi közlekedést”, továbbá „14 éves korig szintén ingyenessé tesszük a budapesti közösségi közlekedést, már az első nap megtesszük az első lépést, hogy a mostani hat évről emeljük hét évre az ingyenes tömegközlekedés lehetőségét.” Egyik ügyben sem történt semmilyen lépés a közgyűlés első napján.
„Létrehozzuk a főkertészi pozíciót, és a főépítészi funkcióhoz hasonlóan a város természeti örökségét védő és a város zöld felületeit védő szakembert fogunk kinevezni már az első napon” – jelentette be továbbá a választást megelőzően a főpolgármester a Magyar Nemzet szerint, amely hozzátette: az alakuló ülésen a főkertészi pozíció nem került az előterjesztések közé, és azóta sem hallani róla semmi konkrétumot.