LMP: Egyesíteni kell a szociális és az egészségügyi bértáblát

2019. november 02. 14:27

Az LMP a szociális és az egészségügyi bértábla egyesítését követeli a kormánytól. Ungár Péter azt sem érti, miért kell Szent István szobráról vitázni.

2019. november 02. 14:27

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján újra aktuálisnak nevezte szociális bértábla rendezését, ugyanis a szakszervezetek szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) folytatott bértárgyalások „nem vezettek semmilyen eredményre”.

A három nagy állami ágazatból a szociális bértábla a legalacsonyabb, átlagban egy gyógypedagógus nettó 130 ezer forintot keres, az ágazatban dolgozók 80 százalékának fizetése nem éri el 200 ezer forintot – mondta.

Ungár Péter álláspontja szerint a bértábla rendezéséhez kizárólag politikai akarat szükséges. „Amennyiben igaz a Fidesz azon állítása, miszerint Európában Magyarországon van az egyik legnagyobb gazdasági növekedés, ebből kifejezetten ki lehetne fizetni, hogy ne 130 ezer forintot keressen egy gyógypedagógus vagy ennél is kevesebbet egy segédápoló” – hangsúlyozta.

Ungár Péter a szociális ágazat legnagyobb problémájának nevezte, hogy az alacsony fizetések miatt kevés „kezdő, új munkatárs jön, rettentően el van öregedve és nyugdíjközeli az állomány és még így is – a kormány bevallása szerint – 15 százalékos a betöltetlen álláshelyek aránya”.

Az LMP képviselője ezért pártja nevében azt követelte a kormánytól, hogy a szakszervezetekkel folytatott bértárgyalások során jussanak eredményre. Azt is követelte, hogy fokozatosan, évek alatt egységesítsék a szociális és egészségügyi bértáblát, továbbá azt, hogy ne legyen olyan szociális dolgozó, aki nem kapja meg a nettó 200 ezer forintos fizetést.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint már a harmadik SMA-ban (spinális izomatrófia) szenvedő kisgyermek „rendkívül drága” terápiájának finanszírozására indult gyűjtés, Ungár Péter úgy válaszolt, hogy a betegek kis száma miatt az egészségbiztosítás egésze ki tudná gazdálkodni ezek finanszírozását.

Az ellenzéki képviselőt arról is kérdezték, hogy a XIX. kerületben az LMP önkormányzati képviselői külön frakciót kívánnak alakítani az MSZP és a DK nélkül. Erre reagálva Ungár Péter cáfolta, hogy belső harc indult volna. Hozzátette: pártja a kispesti körzetekben önállóan indult, ezért a kispesti ügy felelőssége nem terheli pártját. Az ügyben nem érintett szereplőkkel merült fel a közös frakció alapítása.

Arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester leállítaná az újlipótvárosi Szent István Parkban felállítandó Szent István szobor projektjét, Ungár Péter úgy reagált: „nem pontosan érti”, hogy egy ilyen kultúrpolitikai küzdelmet miért az államalapító király „konszenzusos alakja” körül kell folytatni.

(MTI)

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. november 03. 11:35
Már csak te vagy Bástya elvtárs te tartod a frontot, Ezért bizony Sorostól most kapsz vélős csontot.
Peter8811
2019. november 03. 11:25
Tíz kicsi ÁVH-s megbaszott egy nőt, A nő meg terhes lett, megszülte Gergőt. Kilenc kicsi ÁVH-s körmöt húzott le, Köztársaság téri fáról halva kúszott le. Nyolc kicsi ÁVH-ás rendőrnek állt, Hol az egyik hol a másik Fegyőrrel hált. Hét kicsi ÁVH-s , mind református már, A gatyából a lábukra rászáradt a szár. Hat kicsi ÁVH-s Momentumos lett. Már bizony tőlük ez egy nagy hőstett. Öt kicsi ÁVH-s a Jobbikba ment át. Fogat szívtak négyen egy meg a Menthát. Négy kicsi ÁVH-s Brüsszelbe ment ki. Itt viszont belőlük nem maradt senki. Elfogytak az ÁVH-sok pedig sokan vótak Vagy kimentek Brüsszelbe vagy mind meghótak.
balbako_
2019. november 03. 10:19
Ez olyan, mint a rabbi libája vicc. Ötletük mindig van.
barnabibambi
2019. november 03. 09:33
Egy nulla párt dupla nulla hülyékkel, hülye ötletekkel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!