Mátrai Erőmű
A katasztrófavédelem ott van, és napi szinten mér méréseket, de egészségre veszélyes határértéket nem mértek eddig, nincs határátlépés, mondta Gulyás. Újságírói kérdésre, – miszerint a Greenpeace mérései alapján a szerves anyag tartalom többszöröse volt a megengedettnek – a miniszter elmondta: az a helyes, ha a katasztrófavédelem az általános protokoll alapján jár el, hozzátéve, hogy ők nem politikusok, hanem évek óta ezzel foglalkoznak, ők pedig egyhangúan azt állítják, nincs egészségügyi probléma. A Greenpeace-nek megvannak a saját mérései – mondta a miniszter.
Varga Judit-ügy
Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy szerinte „senki nem felel a szüleiért és nagyszüleiért”. Hozzátette, Varga apja nem tartótiszt, hanem szállodaigazgató volt, és a hírszerzéssel működött együtt, ez abban az időben megszokott volt. „A szezont a fazonnal ne keverjük össze” – mondta Gulyás.
Az Index kérdésére, miszerint melyik az a szintje a nem demokratikus állami apparátusnak, amikor már valakit nem beszervezett áldozatként, hanem aktív működtetőként lehet értékelni, a miniszter úgy válaszolt: „az együttműködésnek különböző szintjei vannak. Ezek az adatok 2011 óta ismertek, egy olyan jelentés sincs, amiben az állna, hogy Varga Judit apja ártott volna valakinek. Ez egyébként morális kérdés, nem a kormányinfóra való” – tette hozzá a miniszter.