Index: Módosító javaslattal szigorítanák a parlamenti házszabályt

2019. november 13. 11:44

A módosító szerint a renitens képviselők akár egy évnyi fizetésüket is elveszíthetnék és két hónapra is kitilthatóak lennének a Tisztelt Házból.

2019. november 13. 11:44

Kitiltás és egyéves fizetésmegvonás járhat a renitens parlamenti képviselőknek – írja az Index, Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő Facebook-posztjára hivatkozva. Szabó Szabolcs azt írta Facebookon, hogy fideszes képviselők nyújtanának be egy módosítást az Országgyűlés működéséről szóló törvényhez, ami tovább szigorítaná a parlamenti rendet, illetve emelné a kiszabható büntetési tételeket a kifogásolhatóan viselkedő képviselőkkel szemben.

Szabó szerint a törvényjavaslat alapján a képviselőktől a házelnök akár 6 hónapnyi fizetést is elvonhat, amennyiben a képviselő fizikai erőszakot alkalmaz, vagy az ülés, a vita illetve a szavazás menetét hátráltatja, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza. 

Az Országgyűlés elnöke a fizikai erőszakot alkalmazó képviselőt akár 60 naptári napra, azaz két hónapra is kitilthatja a parlamentből, de 30 napra azt a képviselőt is kitilthatják a Tisztelt Házból, aki az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza.

A potál szerint, a módosítás értelmében, ha a kizárt képviselő az ülést vezető elnök ülésterem elhagyására irányuló felszólításának nem tesz eleget, az ülést vezető elnök a képviselő azonnali hatályú kitiltását rendelheti el. A kitiltás a törvény értelmében a Parlament és a Képviselői Irodaház épületére is vonatkozik. Az épületből kitiltott képviselő, mivel fizikailag nem gyakorolhatja szavazati jogát, így szavazati jogát egy másik képviselőnek adhatná át.

Titkos szavazás esetén a kitiltott képviselő a szavazás időtartama alatt a házelnök által kijelölt helyiségben gyakorolhatja szavazati jogát” – áll a Szabó Szabolcs által megosztott módosítóban. Az Index hozzáteszi, hogy a tiszteletdíj-csökkentésnél van egy duplázó is a törvényben. Amennyiben ugyanis a fentiekben leírt fizikai erőszakot követ el egy képviselő, vagy „a képviselő az ülés, a vita vagy a szavazás menetét akadályozza, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében akadályozza”, majd az ülést levezető elnök, vagy házelnök által elrendelt kitiltásnak nem tesz eleget, és a képviselő nem hagyja el az üléstermet, akkor a tiszteletdíj-csökkentés felső határa a kétszeresére emelkedik, vagyis akár 12 havi fizetést is megvonhatnak a renitens képviselőtől.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2019. november 13. 12:57
Nem lenne egyszerűbb lelőni őket? Akkor tiszta haszon lenne az ülések zavarása is.
Secnir
2019. november 13. 12:34
kérdésem a következő: az, hogy hadházy felmutat egy táblát, az minek minősül? -fizikai erőszaknak? -a vita menetének megakadályozásának? -a szavazás menetének megakadályozásának? -netán a többi képviselőt akadályozza jogai gyakorlásában? mert szerintem egyik sem. viszont. a 'Kotmány szerint a "közhatalom forrása a nép. hatalmát választott képviselői útján gyakorolja". viszont ha kövér hasraütésre kitiltja azt a képviselőt, akit én (a nép) választottam, azzal az én (a nép) alkotmányos jogaim sérülnek. emellett a büntetésnek nem látom a fellebviteli szervét, ami szintén 'Kotmányellenes. szóval ez maradjon csak meg tervnek, aztán süllyesszék el.
realista
2019. november 13. 12:26
Azokat kellene büntetni, akik nem járnak be a "munkahelyükre", vagy ha igen, csak biodíszletnek - azokat, akik nem képviselik az őket megválasztókat.
zakar zoltán béla
2019. november 13. 12:25
Kizárni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!