A nemzetközi biztonság és védelempolitika képzésünk februárban mint szak visszatér a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra, de a hallgatók a tanulmányaikat a Ludovika Campusonon folytatják majd, szemben a kar többi képzésével, amelynek a Hungária krt-i campus ad otthont. Ezért a hallgatók javaslatot tettek arra, hogy hogyan tervezik a két campus, valamint az egyenruhás és civil hallgatók közötti kapcsolatot erősíteni és elősegíteni, hogy a jövőben különböző területeken közszolgálati feladatokat ellátó hallgatók már az egyetemi évek alatt sikeresen dolgozzanak együtt.
Voltak meglepő, mégis működőképes ötletek? Melyik ötlet tetszett önnek a legjobban?
Számomra nagyon jó érzés volt szembesülni azzal, hogy mennyire tehetséges, innovatív hallgatók járnak az NKE-re. Ahogy korábban is említettem, több egészen komoly, applikációra vagy online platformok fejlesztésére irányuló prezentációt láthattunk, de az ötletek többségének megvalósíthatósága sajnos túlnő az egyetemi kereteken, mint pl. a Neptun rendszer modernizálása, ugyanakkor egyértelműen jelzést adtak számunkra a fiatalok, hogy mi az, amiben változást várnak. Az értékelés egyik legfontosabb szempontja volt, hogy olyan ötleteket díjazzunk, amiket meg is lehet valósítani.