Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

A politikust az „urambátyám-politikáról” kérdezték, de az érdemi válaszok helyett csak személyeskedett.
Bohár Dániel azzal szembesítette Gréczy Zsoltot, hogy a DK korábban többször is felszólalt az „urambátyám-politika ellen”, ezzel szemben a XV. kerületben a pártjuk polgármestere a fizetésemelések után azzal folytatta ténykedését, hogy a saját fiát betette egy bizottságba.
Érdemi válaszok helyett a politikus csak személyeskedett, majd hitványnak nevezte Bohárt – olvashatjuk az Informátor című oknyomozó és politikai műsor közösségi oldalán.
