Éjféli zárórát vezetnének be a bulinegyedben

2019. november 24. 09:55

Erzsébetvárosban két előterjesztést is tárgyalnak majd a képviselőtestületi ülésen – Niedermüller Péter a vendéglátóhelyek üzemeltetőivel tárgyalná meg az éjjeli zárvatartást.

2019. november 24. 09:55

Az erzsébetvárosi önkormányzat november 25-i képviselőtestületi ülésén két rendeletmódosító előterjesztést is napirendre tűznek, amik a bulinegyedben működő vendéglátóegységek éjszakai nyitvatartásának szabályozására vonatkoznak. 

Garai Dóra előterjesztése szerint az éjféli zárás bevezetése ahhoz vezet majd, hogy az emberek partikultúrája megváltozik, korábban véget vetnek a bulinak. A képviselő szerint a kluboknak vissza kellene térniük olyan területekre, ahol nem zavarják a városlakókat. A rendeletmódosítástól összességében azt várják, hogy Erzsébetváros utcái tisztábbak lesznek, csökken a bűnözés és a közhangulat is javul.

Az éjféli zárás témakörében Niedermüller Péter DK-s polgármester is benyújtott egy előterjesztést. Ez négy határozati javaslati pontból áll. Az első pont szerint az önkormányzat egy objektív kritériumrendszer kidolgozását követően támogatná az éjfél utáni zárvatartás bevezetését. Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amik 0 óra után is nyitva szeretnének tartani, az ebben a kritériumrendszerben megadott követelményeket kell teljesíteniük. Az előterjesztés szerint az éjféli záróra bevezetését megelőzően egyeztetni kellene a vendéglátóhelyeket üzemeltető vállalkozókkal is. Az előterjesztés harmadik pontja szerint a képviselőtestület felkéri Niedermüllert, hogy kezdeményezzen fővárosi szintű egyeztetéseket a kormánnyal a rövidtávú szálláskiadás szabályozásának megteremtése érdekében.  

A Hetedhétker blog emlékeztet: az egységes éjféli zárást egyszer már megszavazták. 

Összesen 181 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
worlprofid
2019. november 26. 22:23
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Mich
2019. november 25. 09:06
...de fizetést csak az elvégzett munka UTÁN kéne osztani...
Petr90
2019. november 25. 08:31
Meg kell mérni, hogy mi a valódi hátrány és mi a vélt. Mekkora része a buliturizmus a turizmusnak a kerületen belül, mennyi olyan europai bérrel kecsegtető állás szűnne meg, amely közvetlenül vezetne a maradék vendéglátós szakma kivándorlásához. Mennyit esnének az ingatlanok árai. Az éjfél utáni zárva tartás bevezetésével a nappali vendéglátás jelentős részét is megszüntetnék, ugyanis ez nyílvánvalóan ott is lecsapódna. Fontos az is, hogy mit szeretnének az ott élők és ingatlantulajdonosok. Mivel eddig volt egy regnáló állapot, amely mellett tüntetett a lakosság egy hangos része és valódi eredményt, mint kisebbség nem tudtak elérni, addig a vendéglátásban és kapcsoló szolgátatásokban érdekelteknek nem igazán volt szükséges hangot emelniük, feltételezem, ők ezt megtennék egy ilyen intézkedés esetében. Emlékeim szerint volt erről egy helyi népszavazás is 2 éve, ahol bebizonyosodott, hogy ez az itt élőknek nem áll kifejezett érdekében. 15 % részvétel mellett 9% a bezárás, 6% a nyitvatartás mellett szavazott. A szavazásra jogosultak kevesebb, mint 1 tizedét érdekelte ez annyira, hogy elmenjen miatta szavazni. Ez beszédes.
selsalzfar
2019. november 25. 02:57
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!