Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Regionális biztonságpolitikai konferencia kezdődik Budapesten.
Budapesten lesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) terrorizmus elleni hivatalának regionális programtámogató irodája –jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a fővárosban. Szijjártó Péter A terrorizmushoz vezető radikalizáció: regionális politikai válaszok és kockázatcsökkentés című kétnapos angol nyelvű konferencia megnyitóján mondott beszédet.
A miniszter a tanácskozás előtti sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon már több szakosított ENSZ-szervezetnek működik regionális központja. Magyarország aktív és sikeres résztvevője a nemzetközi közösség terrorizmusellenes küzdelmének – hangoztatta. Vlagyimir Voronkov, az ENSZ főtitkárhelyettese a konferencián úgy fogalmazott, hogy a terrorizmus minden megnyilvánulási formájában súlyos globális kihívás, célja, hogy szétszakítsa az emberiség „társadalmi szövetét”.

(MTI)